Kizavarta a szobájából az új budavári jegyző a független képviselőt

2023. április 26. 21:00

Varga Dániel videós posztban örökítette meg, hogyan beszélt vele Czukkerné dr. Pintér Erzsébet, amikor megkérdezte tőle, hogy a hivatal munkatársai miért nem vettek részt a bizottsági ülésen.

2023. április 26. 21:00
null
Almási B. Csaba
Almási B. Csaba

Meglehetősen szürreális videót posztolt ki Facebook-oldalára Varga Dániel független budavári önkormányzati képviselő. Az látszik rajta, hogy szeretne beszélni a polgármesteri hivatal új jegyzőjével – Czukkerné dr. Pintér Erzsébet március végén debütált az I. kerületben, korábban Pikó András józsefvárosi polgármester mellett dolgozott –, aki gyakorlatilag fizikai erővel kitessékelte az ajtajából a politikust. Először emelt hangon közölte, hogy a kapcsolja ki a telefonját – a városfejlesztési bizottság egyik tagja vette fel jelenetet, feltehetően rá gondolt –, majd már kiabálva, hogy „ne tegye be a lábát ide, tegye ki a lábát innen!”, s rácsapta az ajtót.

Nem tűrhette szó nélkül az önkormányzatiság lábbal tiprását

Varga szöveges posztjából kiderül, mi is történt valójában. Azt írta, a jogszabályoknak megfelelően és helyben szokásos módon múlt hétfőn délre összehívta a városfejlesztési bizottság ülését, amelyen számos sürgős ügyben kellett volna döntést hozniuk, többek között a vendéglátó teraszok engedélyezése kapcsán. A tagok megjelentek, így a határozatképesség biztosított volt, a jegyző azonban előzetes tájékoztatás nélkül utasította valamennyi dolgozóját, hogy maradjanak távol az üléstől. Nem jelentek meg a szervezési iroda munkatársai sem, akik a jegyzőkönyv készítésért felelnek és az ülés közvetítését is bojkottálták. „A jogszabályok és az önkormányzatiság lábbal tiprását nem tűrhettem szó nélkül, így személyesen kértem tájékoztatást a jegyzőtől, akinek reakciója önmagáért beszél” – fogalmazott a képviselő.

A Mandiner megkérdezte Varga Dánieltől, honnan tudja, hogy a jegyző utasítására nem vettek részt a hivatal munkatársai a bizottsági ülésen. A képviselő azt mondta, több vezető beosztású dolgozó is megerősítette ezt neki. Egyébként a jegyző nemrég arról is tájékoztatta a bizottsági elnököket, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően a tanácskozásokon sem ő, sem az aljegyző, sem a többi jogász nem tud miatt megjelenni, indokként a túlterheltségüket hozta fel. Ez a politikus szerint

teljesen nonszensz, hiszen ők felelnek a jogszabályok betartásáért,

ők segítenek abban, hogy törvényesen működhessenek a bizottságok. S már más alkalommal is előfordult, hogy meghívott dolgozók nem mentek el az ülésre, de az most először történt meg, hogy senki nem vett részt, a jegyzőkönyvvezető sem, így nem lehetett jogszerűen megtartani az ülést.

Varga levélben fordult V. Naszályi Mártához – akit tájékoztatott az ügyről, s megkérdezte tőle, előre tudott-e arról, hogy ez fog történni, s hogy milyen intézkedéssel kíván élni Czukkerné dr. Pintér Erzsébettel szemben –, ám a polgármester azóta is hallgat. A politikus ezért interpellációt nyújtott be hozzá és levelet írt a kormányhivatalnak is.

A Mandinernek sem válaszolt V. Naszályi Márta

Az ügy a nyilvánvaló jogszabálysértés mellett azért is súlyos – állítja a független képviselő –, mert több teraszengedélyről kellett volna dönteniük, s mivel ez nem történhetett meg, az önkormányzat bevételektől esik el. Egyébként később a jegyző immár kulturáltabb körülmények között arról informálta Vargát, hogy a hivatal azért nem jelent meg az ülésen, mert a teraszokkal kapcsolatban a polgármesternek kell benyújtani az előterjesztéseket. A képviselő azonban úgy véli, a jegyzőnek – amellett, hogy tehet jogi jellegű észrevételeket, jelezheti az aggályait – nincs mérlegelési joga, ha egyszer az elnök összehívja a bizottságot, köteles biztosítani a lebonyolítás feltételeit. Ráadásul egyéb témák is terítékre kerültek volna, amit ezzel szintén megakadályozott, például olyan fontos kérdést sem tárgyalhattak így meg, mint hogy mit tegyenek annak érdekében, hogy

a buszok ne tudjanak engedély nélkül a Várba behajtani.

Megkerestük a jegyző kontra képviselő ügyben V. Naszályi Mártát is. A polgármestertől azt kérdeztük, ő honnan értesült erről az incidensről, egyetért-e a jegyzője viselkedésével? Ha igen, mivel indokolja, hogy ezt megteheti a hivatal vezetője egy képviselővel? Ha nem, milyen szankciót alkalmaz vele szemben?

V. Naszályi azonban a Mandinernek sem reagált. Csütörtökön azonban már sok minden kiderülhet, hiszen ülést tart a budavári önkormányzat képviselő-testülete és a polgármester kénytelen lesz válaszolni az interpellációra.

A polgármester elveszítette a többségét

Az eset megértéséhez tudni kell, hogy V. Naszályi tavaly elveszítette a többségét az önkormányzatban. 2022 szeptemberében időközi választást kellett kiírni, miután Gelencsér Ferenc korábbi momentumos önkormányzati képviselő – egyben alpolgármester – áprilisban bekerült a parlamentbe. A szeptemberben megtartott voksoláson pedig a Fidesz-KDNP jelöltje, Fazekas Csilla viszonylag simán (53:46 százalék) legyőzte a balliberális ellenfelét, Korsós Borbálát, aki mellett Karácsony Gergely főpolgármester is hatalmas elánnal kampányolt.

Ráadásul két volt jobbikos politikus, Varga Dániel és Zsitnyák János – ők 2020 elején azért hagyták ott a pártjukat és csatlakoztak a Polgári Válaszhoz, mert nem értettek egyet azzal, hogy Jakab Péter elnök a DK-val lépett szövetségre –, kilépett az ellenzéki koalícióból és független lett. Ők

már korábban sem támogatták több kérdésben V. Naszályi Mártáékat,

az utóbbi hónapokban pedig rendszeresen a Fidesz-KDNP-vel együtt szavaztak. Így a polgármester a 15 képviselő közül csak hétre számíthat, tehát kisebbségben kénytelen a kerületet irányítani, s egyeztetnie kell a nyolc jobboldali városatyával, ha el szeretne valamilyen előterjesztést fogadtatni.

Nyitókép: Az önkormányzat pályázati fóruma, a kép bal szélén V. Naszályi Márta polgármester, mellette sárga blézerben Czukkerné dr. Pintér Erzsébet jegyző, a jobb szélen Varga Dániel képviselő látható; V. Naszályi Márta Facebook-oldala

 

 

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SzokRejÁrny
2023. április 27. 08:42
A közhatalmat sokan mindenhatóság szinonimájaként értelmezik, miközben az a szolgálatot és a szavazók iránti elkötelezettséget jelenti. Szokolya nem különb az itt vázolt esetnél. Ott mostanában a zárt ülésekkel trükköznek olyan esetekben, amikor saját szégyenletes döntéseik köré kell paravánt húzni. "Természetesen" ezeknek a zárt üléseknek a lefolytatása teljesen szabálytalan, még a formai dolgok betartására sem veszik a fáradságot. Itt egy példa márciusból: file:///home/Downloads/2023.03.20.%20Testuleti_ules_jegyzokonyve-1.pdf Sem külön napirendi pont, sem indoklás, hiányzik a határozat is, stb, stb. Van olyan eset is, amikor hatósági jogkörre hivatkozva rendelnek el zárt ülést, miközben a hatósági jogkör nem áll fenn. Szokolya a magyar önkormányzatiságnak az egyik szégyenfoltja.
ZagerEvans2525
2023. április 27. 08:18
Ez az 5.Naszály egy darázsderekú csinibaba. (A sor szélén, s nem a kék zakós; bár épp annyira nőies, mint ő.)
chief Bromden
2023. április 27. 07:22
Bezárni a kócerájt, ott a kormányhivatal.
flesh ripper
2023. április 27. 06:40
Én a Fideszre, a kormányra haragszom ebben az ügyben (IS)! Túl toleránsak, túl engedékenyek! Az országos jelentőségű fővárosi közterületeket (kiemelten a várat, a dunai partokat, a hidakat, a Parlamentet, Kossuth teret, Hősök terét, Citadellát, Városligetet stb.), intézményeket, műemlékeket, sugárutakat, körutakat, vasút-állomásokat, régen nemzeti országos, kormányzati hatáskörbe és adminisztrációba kellett volna vonni. Az önkormányzatoktól, a nemzeti felelősség és össznemzeti érdekeltség és tulajdon miatt, el kellet volna venni! Ezt az alantas garázdálkodást be kell fejezni, meg kell akadályozni! Az össznemzeti tulajdon (Budapest, a Nemzet fővárosa, nem csak a budapestiek városa, lakhelye, hanem minden magyar tulajdona!), ezt az Alkotmányban (Alaptörvényben) kell rögzíteni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!