Novák Katalin: Azt szeretnénk, ha a legjobbak választanák a pedagógushivatást

2023. április 22. 18:20

„Jó pedagógusokra van szükségünk, elhivatott pedagógusokra van szükségünk, olyan nagybetűs pedagógusokra, akik nyomot tudnak hagyni egy életen keresztül a gyermekeinkben” – hangsúlyozta az államfő.

2023. április 22. 18:20
null

Az oktatás szíve-lelke a pedagógus, tőle függ, hogy milyen felnőtté válnak gyermekeink – mondta Novák Katalin szombaton Tolcsván Kovács Béla, egykori gimnáziumi tanár születésének 106. évfordulóján emelt emléktábla avatásán.

A köztársasági elnök szerint a gyerekek rengeteg időt töltenek el az iskolában.

„Ezért fontos, hogyan tudjuk ezt a hivatást minél inkább vonzóvá és megbecsültté tenni, hiszen azt szeretnénk, ha a legjobbak választanák a pedagógushivatást, azt szeretnénk, ha a legelhivatottabbak lennének azok, akik gyermekeink nevelését mellettünk, szülők mellett a hétköznapokban teljesítik” – jelentette ki. 

Hozzátette, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a fiatalokat megszólítsa a pedagógusszakma, valamint vissza lehessen hívni a pályára azokat, akik valami miatt elhagyták ezt a hivatást. 

„Jó pedagógusokra van szükségünk, elhivatott pedagógusokra van szükségünk, olyan nagybetűs pedagógusokra, akik nyomot tudnak hagyni egy életen keresztül a gyermekeinkben”

– hangsúlyozta az államfő.

Az ünnepségen Kovács Béla egykori tanítványai jelenlétében leplezték le a pedagógus emléktábláját szülővárosában, Tolcsván, az általános iskola falán. 

(MTI)

Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hobbi.Gilda
2023. április 23. 19:44
Tényleg, köztársasági elnök asszony? Negyvennyolc órás munkahéttel? Tizenkét órás munkanappal? Ingyen helyettesítéssel?
Hobbi.Gilda
2023. április 23. 19:40
Ezt, vagy tíz évvel ezelőtt elszúrták - kedves köztársasági elnök asszony. Akkor, amikor a pedagógus-bér megállapításának alapjából kivették a minimálbérhez volt kötöttségét. Meg, hogy nincs a közoktatásnak önálló és saját minisztériuma - helyette, ma, a belügyminiszter felügyeli. Akiről meg tudjuk, hogy rendőr. Márpedig akinek gumibotja van, az, mindenkit zendülőnek, gumibotozandónak, esetleg lecsukandónak lát. A gyermekeink/ unokáink sokkal többet érdemelnének...
-Zsolt-
2023. április 23. 07:06
Katikának a Coop-ba kell mennie pedagógust vásárolni: Jót jó áron. Vagy az olcsónjót.hu-ra.
JMoflicheque
2023. április 23. 06:37
50 éve ezt hazudjátok és közben pártállástól függetlenü minden kormány igyekszik kinyírni a közoktatást.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!