A Várnegyed legyen tabu a tüntetők előtt!

2023. június 09. 12:56

A demokrácia nem ott kezdődik, hogy néhány száz ember megbéníthatja az állam működését, korlátozhatja vezetői­nek a mozgását.

2023. június 09. 12:56
null
Horváth József

„A Sándor-palota és a karmelita kolostor közvetlen környezetében rendszeressé váltak az erőszakos tüntetések. Márpedig Magyarország elnökének és miniszterelnökének munkahelye nem lehetne erőszakos politikai demonstrációk célpontja. Arra ott van számos terület a fővárosban. Az állam normális működését nem szabadna kockára tenni néhány politikailag motivált vágóképért. Igaz, hogy az Európai Bizottság alelnöke, Vera Jourová így látványosan szörnyülködhet a tüntetésekről készült felvételeket nézegetve. Azonban rögtön tegyük föl azt a kérdést: melyik nyugati fővárosban engednének miniszterelnöki vagy köztársasági elnöki hivataloktól alig néhány tíz méterre erőszakos tüntetéseket?

Egyikben sem. Az ellenzéki médiában elhangzó cinikus felhangok »állítólagos« építési kordonokról, régészeti feltárásokat védő ideiglenes kerítésekről csak további olajat öntenek a tűzre ahelyett, hogy legalább ebben politikai konszenzusra törekedne minden érintett. Elvégre az ellenzék is azzal a hittel politizál, hogy egyszer majd ők veszik birtokba azokat az irodákat.

Mindenkinek tudomásul kellene venni, hogy ezek a helyszínek tabuk.

A demokrácia nem ott kezdődik, hogy néhány száz ember megbéníthatja az állam működését, korlátozhatja vezetői­nek a mozgását. A budai Várnegyed sokunk által örömmel és büszkeséggel figyelemmel kísért rekonstrukciójának eredményeként kialakul a régi-új kormányzati központ, amely viszonylag szűk helyre koncentrálja a vezetőket és munkatársaikat. Biztonságos közlekedésük pedig alig néhány útvonalra korlátozódik.”

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tibibácsi
2023. június 11. 07:00
Tudjuk jól, ha nem a kis führet éltetik, nem áll jogukban gyülekezni. Valamelyik éjjel meglesz ez a törvény is, ne aggódj!
Obsitos Technikus
2023. június 10. 21:36
Egyszerű egyébként a megoldás, a Színház utcát az elején meg a végén szép kovácsoltvas kerítéssel le kell zárni. Fényképezni úgyis a Szent György utcából érdemes.
formaegy
2023. június 10. 09:55
Az a felháborító, hogy büntetlenül tehetik mindezt!!!!!!!!!!!!!!! Próbálnák ezt a Fehér Ház előtt!!! (a kerítéssel, mert ott ugye az is van!!!) Úgy seggbe lennének lőve, hogy szitaként használhatnák a feneküket! Szerencsétlen kistehén a képen. Így élvez el, mert senkinek nincs hozzá gusztusa, nincs aki kielégítse. Nyomorék vergődő férgek.
koronaszepe
2023. június 09. 21:09
A demokrácia itt kezdődik; https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/243/2432/24324/2432444_d96dcb467c5dd9055fe28f53dff09be3_wm.jpg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!