Budai: Az új európai rend egyik élharcosa Magyarország

2012. december 05. 14:05

Európa válságban van, új rend alakul ki, és ennek egyik élharcosa Magyarország – hangoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán Gödöllőn, a hazai és határon túli politikai és gazdaszervezetek képviselői részvételével tartott Kárpát-medencei Összefogás Fórum megnyitóján.

2012. december 05. 14:05

Budai Gyula elmondta: a változások sikeres megvalósításához olyan barátokra, szövetségesekre van szükség, mint a határon túli honfitársaink. Ez az üzenete a kettős állampolgárság megadásának is – tette hozzá. „Aki mindig hátrál, lemond, a gyávaságot tartja megmaradásunk biztosítékának, elvész a világ megvetésében, és könnyű zsákmány az elnyomója számára, márpedig Magyarország az ország és nemzethatáron belül mindig erős marad” – fogalmazott Budai Gyula. Hozzátette, a Magyarországot támadó köröknek ez az együvé tartozás fájó pont, mert egy kis nemzet Európa közepén felemelte a fejét, és nem hajlandó tudomásul venni azokat a megszokott dolgokat, amelyekre mások csak bólogatnak. 

Az államtitkár kiemelte: a határon túli gazdaszervezetekkel most kialakuló együttműködés, szakmai programok is a felemelkedést szolgálják. Ennek részeként például a közelmúltban székelyföldi gazdálkodók egy csoportja járt Magyarországon a kis és közepes gazdaságok, az állattartás körülményeiről gyűjtve tapasztalatokat. A tanácskozáson elhangzott, hogy az agrártárca ez év elején adta ki a Darányi Ignác-tervet, amelynek része a Kárpát-medencei magyarsággal az együttműködés fejlesztése a vidéki térségek megerősödése érdekében. A tárca az elmúlt hónapokban székelyföldi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, délvidéki, muravidéki, burgenlandi gazdaszervezetekkel vette fel a kapcsolatot, az ő képviselőik is részt vettek a mostani tanácskozáson.

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jaseroque
2012. december 06. 12:00
Élharcos, mi? Mi már akkor éhenhalunk, mikor Európa többi országa még egész jól él.
Claypool
2012. december 06. 11:54
http://www.youtube.com/watch?v=waL-bQ0KjtQ Dj Budai! :))
Claypool
2012. december 06. 11:52
NEW ORDEEEEEEEERRRRR!!!!! És már hallom is a Penge elhíresült zenéjét: Dáingdáingdán-bápápám Dáingdáingdán-bápápám!!! XDD
himitsu
2012. december 05. 23:35
élcsapat, élharcos... legalább a kommunikációt cserélnék le az átkosból...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!