Több mint egymilliárd a nevelőszülői hálózatokra – pályázat

2017. április 12. 17:23

Több mint egymilliárd forintos pályázati keretet biztosít a kormány a nevelőszülői hálózatok infrastrukturális fejlesztésére.

2017. április 12. 17:23

Erről Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára beszélt Cegléden. A sajtótájékoztatón, amelyet Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárral közösen tartott egy helyi nevelőszülői családnál, közölte: az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) Nevelőszülői hálózatok infrastrukturális és szakmai fejlesztése elnevezésű uniós pályázata keretében 1,2 milliárd forintot fordítanak e terület támogatására, mivel sok esetben nem állnak megfelelő eszközök a nevelőszülők rendelkezésére. Hozzátette, hogy ezt a hiányt szeretnék most a pályázattal pótolni.

Az államtitkár elmondta: a pályázatokat május 15-től lehet benyújtani és 18 hónap van a megvalósításukra. Az igénylők 7 milliótól 110 millió forintig terjedő összeget kérhetnek, így minimálisan 10, maximálisan 32 pályázatra számítanak.

Czibere Károly hangsúlyozta, hogy a kormány elsősorban a családoknál történő nevelést részesíti előnyben, mivel megítélése szerint ez ad esélyt a teljes életre. Az államtitkár ismertette, hogy átalakították a nevelőszülői képzést is, így most már 240 órás felkészülési lehetőséget vehetnek igénybe a nevelőszülők a korábbi, az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő kevesebb óraszámú képzés helyett.

A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár megemlítette: 15 ezer gyermek van ma Magyarországon 6 ezer nevelőszülőnél.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. május 07. 22:14
A gyermeknek joga van apára, anyára. (Még akkor is, ha az nevelőszülő) Emberközelibb, mint a leghumánusabb intézet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!