Többet visznek haza ősztől a pedagógusok

2017. augusztus 20. 17:25

Ősztől kapják meg a pedagógusok az életpályamodellel járó béremelés utolsó részletét. Ahogy Rétvári Bence államtitkár rámutatott: az átlagbérek emelkedésénél nagyobb ütemben nőttek a tanári fizetések az elmúlt években.

2017. augusztus 20. 17:25

Az Eduline összefoglalója szerint Rétvári Bence államtitkár 3,5 százalékos béremelést ígért a közoktatásban dolgozó tanároknak. A pedagógusok bére 2013 és 2017 között átlagosan 50 százalékkal emelkedik, ez 175 ezer pedagógust érint, a béremelési program az ötödik évéhez ér. Ahogy Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára fogalmazott, hozzátéve: az átlagbérek emelkedése ennél jóval alacsonyabb volt.

A lap kiszámolta, hogy pontosan hány forinttal lesz több a pedagógusok bankszámláján 2017 októberétől (a hónap elején érkezik az első emelt fizetés). Egy 15-17 ledolgozott évvel rendelkező iskolai dolgozó például 176 021 helyett 176 610 forintot kap majd, itt bruttó összegről van szó.

Az alapszakos/főiskola, valamint mesterszakos/egyetemi diplomás pedagógusok már megérzik majd a béremelés utolsó lépcsőjét. A pedagógus I fokozatban a 3-5 éves tanítási tapasztalattal rendelkezők főiskolai diplomával eddig bruttó 212 541, 2017 őszétől 219 240, egyetemi diplomával eddig 235 317, ezután 243 600 forinttal számolhatnak.

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Strassnoff Ignác
2017. augusztus 21. 00:02
Minden szektorban átlag felett nőttek a bérek. Kik az átlag?
3M..
2017. augusztus 20. 19:50
Bérunió Fidesz módra. Gratulálunk és köszönjük! Ebből nem lesz kávézó Bécsben. Szebb Jövőt!
Burmin
2017. augusztus 20. 18:40
Na tanárok Ájrópában... http://kulfoldremennek.hu/munka/227-hol-van-a-tanarok-paradicsoma-fizetesek-es-eletpalyamodell-europaban
lutra
2017. augusztus 20. 18:39
A cucik bérbefagyasztásánál nyilván jobb, de a V4-ekhez képest szerény teljesítmény, a szlovák tanerők is a dupláját kapják... Nem is lesz itt korszerű közoktatás belátható időn belül, mert a fiatalok nem hajlandók ennyi pénzért ilyen nehéz munkát végezni, maradnak a kiégett vén komcsi tanerők, amíg nyugdíjba nem mennek, aztán jön a teljes káosz, mert nem lesz aki tanítson...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!