Nem szeparatisták: szövetséget hozott létre Románia négy nyugati nagyvárosa

2018. december 09. 10:02

A régió fejlődését kívánja elősegíteni az Arad, Temesvár, Nagyvárad és Kolozsvár által létrehozott szövetség, amihez már más városok is jelezték csatlakozási szándékukat. A Nyugat Szövetsége hangsúlyozza, hogy nem szeparatisták.

2018. december 09. 10:02

A Nyugat Szövetsége (AVE) néven szövetségre lépett szombaton Románia négy nyugati nagyvárosa: Arad, Kolozsvár, Nagyvárad és Temesvár, hogy közösen segítsék elő a térség fejlődését, és hívjanak le európai uniós forrásokat – közölték a romániai hírügynökségek. 

A szövetség alapító okiratát Temesváron Gheorghe Falca aradi, Emil Boc kolozsvári, Ilie Bolojan nagyváradi és Nicolae Robu temesvári polgármester írta alá. Valamennyien a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben nyerték el mandátumukat. 

 Az aláírók nyomatékosították: nem szeparatista vízióval léptek szövetségre és a bukaresti kormányt nem ellenfélnek, hanem partnerüknek tekintik. Közölték: azért változtatták a korábban meghirdetett Nyugati Négyszög megnevezést A Nyugat Szövetségére, mert nagyon sok önkormányzat jelezte csatlakozási szándékát és nyitva szerették volna hagyni ennek a lehetőségét. 

 A nyugati nagyvárosok közös tervei között szerepel többek között az észak-erdélyi, a Via Carpathia és a Temesvár-Belgrád autópályák megépítésének a felgyorsítása, a városokat összekötő nagysebességű vasútvonal megépítése, a környezetkímélő mobilitás növelése a városok metropoliszövezetében vasút-, metró-, villamos-, trolibusz- és villanymotoros autóbuszvonalak kiépítésével. 

 Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere az azonnali célok között egy interregionális fejlesztési egyesület létrehozását említette, amely a román kormány partnere kíván lenni és amely számára külön fejezetet nyitnak az állami költségvetésben. Hozzátette: az AVE azt tűzi ki céljául, hogy az elvándorlást fontolgatók az országon belül is megtalálják azt a jólétet, amire vágynak. 

„A szerveződés nem valaki ellen irányul. Azt kellene lehetővé tennie, hogy többet tehessünk, mint eddig, hogy versenyképesebbek lehessünk” – idézte az Agerpres Nicolae Robu temesvári polgármestert. 

Emil Boc, Kolozsvár polgármestere az aláírás után azt hangoztatta: az AVE a szubszidiaritás elve alapján jött létre és közelebb akarja vinni a döntést az állampolgárokhoz. Hozzátette: a régió fejlődése egyben Románia fejlődését és megerősödését is jelenti.

(MTI)

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2018. december 10. 07:17
A városok nem, a vezetőik, igen!
Gyéressy Károly
2018. december 09. 22:21
Sajnos nem hiszek a román transylvanizmus erejében.
Vakfolt
2018. december 09. 20:02
Elkezdődött. Lehet ezen lamentálni, de a központ Budapest és nem Bukarest. Minden kapcsolat ezt rajzolja ki. Minden újabb kapcsolat erre erősít rá.
zoles
2018. december 09. 17:47
Azt már egy román író is megjósolta, hogy Erdély előbb-utóbb lefog válni romániából, már csak gazdasági okok miatt is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!