Álhírek és szólásszabadság: mit tehet a modern nyilvánosság?

Az állampolgárság gondolata köré épül idén a február 22-26. között zajló kőszegi UNESCO MOST Téli Egyetem, amelyet immár harmadik éve rendez meg a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (iASK). Az idén a digitális térbe költözött rendezvényen szép számmal vesznek részt mesterszakos egyetemi hallgatók Magyarországtól Ghánán és Azerbajdzsánon át Oroszországig.

A konferencia migrációs vitájáról szóló tudósításunkat itt olvashatják!

***

Az álhírekről és a véleményszabadságról szóló kerekasztal-beszélgetést Todd Pittinsky, a New York-i Stony Brook Egyetem Technológiai és Társadalmi Karának professzora nyitotta. Előadásában rávilágított: az álhírek azért jelentenek kihívást, mert „a közösségi médiát, amely potenciálisan demokratizáló erő, a céges, neoliberális és szélsőséges erők gyakran arra használják, hogy hamis narratívákat terjesszenek és félreinformálják a közvéleményt”. Szerinte az Egyesült Államok választásait is régóta befolyásolják hazai és külföldi erők, amelyek álhíreket terjesztenek, és

Az igazi gondot szerinte az álhírek futótűzszerű terjedési sebessége jelenti. „A közösségi média algoritmusai azokkal az emberekkel, akik érdeklődést mutatnak a hamis narratívák iránt, még több hamis narratívát etetnek meg” – fogalmazott Pittinsky. Problémát jelent a platformmigráció is: a professzor szerint „ha az egyik közösségimédia-platform bekeményít, a felhasználói átmennek egy másikra”. A helyzeten csak súlyosbít, ha „globális, centralizált influencerek” is belépnek a közösségi térbe – Pittinsky azt tapasztalta, hogy „orosz felhasználói fiókok annak elindulása óta népszerűsítik a QAnon-mozgalmat, és a #QAnon az a hashtag, amit az orosz kötődésű fiókok a leggyakrabban kitweetelnek”.

Emellett „individuális szereplők – egyszerű Twitter-felhasználók – is adják a lovat a hamis narratívák alá az interneten, mert megosztják őket barátaikkal”. Nehéz kiszűrni az álhírekhez tartozó hashtageket is, mert „azokat folyamatosan újra- és újraosztják” más-más témákhoz.

Pittinsky több lehetőséget lát az álhírek elleni küzdelemre, de szerinte az Egyesült Államok különleges jogrendszere miatt ott igen korlátozottak erre a lehetőségek. Szerinte az egyik út az, hogy a közösségi médiumokat üzemeltető cégeket kérjék fel nagyobb mértékű öncenzúrára. Ez „az Egyesült Államokban valószínűleg nem sérti a szólásszabadságot”, ugyanakkor „a céges öncenzúra jórészt hatékonytalannak tűnik”, ráadásul nem is kifejezetten kívánatos, mert „valószínűleg az egyetlenegy dolog, ami a közösségi média hatékonyságával terjedő hamis narratíváknál rosszabb, az az, ha nem választott és jó eséllyel elszámoltathatatlan cégek ad hoc cenzúráznak”. Pittinsky figyelmeztetett arra is, hogy

„Trump széles körű letiltogatása csak azután történt, hogy politikailag meggyengült” – fogalmazott a professzor.

Második útként említette Pittinsky a közvetlen állami szabályozást, „amely Európa nagy részében zajlik, és nagy eséllyel egyre inkább zajlani fog”. Ez azonban az Egyesült Államokban szerinte nem működőképes, mert az amerikai alkotmány első módosítása erősen korlátozza azt, hogy a kormány milyen mértékben szólhat bele a politikai témájú közbeszédbe.

Lehetőséget lát a professzor abban is, hogy a nagy közösségi médiumokat egyszerűen „ejtse” az, akit zavarnak az álhírek. Ez egyrészt azzal az egyénenkénti hátránnyal jár, hogy „fel kell adni a közösségi médiából származó mindennapi kényelmeket és kapcsolatokat”, másrészt van kollektív hátránya is, mégpedig a „közbeszéd további társadalmi széttöredezése”. 

A leghatékonyabb kiútnak Pittinsky az egyes felhasználók tudatos viselkedését tartja: szerinte a közösségi médiumokra regisztráltaknak upstandereknek („kiállóknak”) kell lenniük, akik „proaktívan és tevőlegesen beszélnek és cselekszenek egyének és ügyek megsegítése érdekében”. Az upstander mentalitás elterjesztése Pittinsky szerint drámai változtatásokat igényel az online normáinkban, ugyanakkor „minden egyes upstander hatása továbbgyűrűzik”. A professzor fontosnak tartja, hogy vigyázzunk arra, kit jelölünk vissza, mert túl sokan fogadják el automatikusan a kamuprofilok jelöléseit; azt is, hogy

hogy hívjuk fel egymás figyelmét a közösségi médiában is a kifogásolható tartalomra; hogy megosztásainkkal segítsünk a valódi fiókoknak és demokratikus kampányoknak, ne csak a veszélyesekre reagáljunk; és hogy „őszintén, ismét hitet tegyünk a liberális demokrácia – konkrétabban az ideológiai sokszínűség – szükségessége mellett,  és ne törzsiesen, hanem ideologikusan cselekedjünk”.

A második megszólaló Ilan Chabay, a Kiotói Egyetem vendégprofesszora, a potsdami Felsőbbfokú Fenntarthatósági Tanulmányok Intézetének (IASS) stratégiai igazgatója, az Arizona State University adjunktusa volt. Chabay az álhírek kapcsán kialakult „álhír-hidegháborúról” beszélt, és reményét fejezte ki, hogy a demokrácia közös nevezőként elhozhatja a kétoldalú fegyverkezés végét. Chabay rámutatott arra, hogy „az embereknek a történelem legkülönbözőbb pontjain voltak és vannak narratíváik – szóösszetételekként, képekként, zeneként, minden olyan médiumon, amely orientálja a kultúrát, és segít a közösségeket összetartani”.

Az egyes narratívák különböző fajtái szerinte külön társadalmi csoportokat hoznak létre, és

Az álhír-hidegháborút szerinte úgy lehet megállítani, ha a „disztópikus identitásokat, a társadalom szélére szorulás forrásait elemezzük”, és megértjük, miért vevők bizonyos társadalmi csoportok az álhírekre.

Csepeli György szociológus, szociálpszichológus, az ELTE professor emeritusa rövid hozzászólásában azzal egészítette ki Chabay mondandóját, hogy szerinte „a közösségi média lerombolta azon védműveket, amelyek a félinformációk terjedését gátolták”, és „a tanulatlan tömegek forradalmához vezetett”.

Ahmet Evin professzor, az isztambuli Sabancı Egyetem bölcsészettudományi karának alapító dékánja úgy látja, az álhírek „az ország legmagasabb rangú tisztviselőjének bárdolatlan, többek között a Twitteren is megosztott nézetei” miatt váltak problémává az Egyesült Államokban. Mindemellett azonban fenntartotta, hogy „a sajtószabadság a demokratikus politika sine qua nonja”, akkor is, ha „különösen zavaró volt, ahogy Donald Trump a politikai támogatóinak felspanolására használta a Twittert”. Zárásul felhívta a figyelmet arra is, hogy

„a pletyka a nem transzparens rendszerek sajátja”.