Elon Musk évi 1000 tonna szén-dioxidot vonna ki a légkörből

2021. április 23. 10:03

Dollárszázmilliókkal támogatná a célját megvalósítani képes technológiát.

2021. április 23. 10:03
null

Elon Musk 100 millió dollárral (29,3 milliárd forint) jutalmazza a légkörben lévő szén-dioxid befogására kifejlesztett legjobb technológiát. A pályázó tervnek legalább száz évre kell vonatkoznia, és segítségével évente minimum 1000 tonnányi szén-dioxidot kell tudni kivonni a légkörből – jelentette be a Tesla milliárdos alapítója a Föld napja alkalmából.

– mondta Musk.

Történelmi mértékű ösztönzésről beszélnek

Az XPRIZE pályázata a szervezők szerint „a történelem legnagyobb ösztönző erejű díja”, a pályázat négy éven át tart, egészen a 2025-ös Föld napjáig. A milliárdos kijelentette: arra is nyitott, hogy idővel növelje a támogatás mértékét.

A négy éven át tartó globális versenyre a világ bármely tájáról benevezhetnek azok az újítók és csapatok, akik képesnek érzik magukat olyan megoldások kidolgozására és bemutatására, amelyekkel közvetlenül kivonható a szén-dioxid a légkörből vagy az óceánokból, majd a környezetet nem veszélyeztető módon hosszú távon tárolható.

A gazdaságosság is az értékelési szempontok között van

A verseny nyertes csapatainak be kell mutatniuk megoldásuknak egy olyan precízen kidolgozott, hitelesített, skálázható modelljét, amellyel naponta 1 tonna CO2 kivonása végezhető el, továbbá meg kell győzniük a zsűrit, hogy megoldásuk gazdaságosan bővíthető olyan szintre, amely már gigatonnányi szén-dioxid kivonására is alkalmas.

A verseny célja a klímaváltozás elleni küzdelem és a Föld szénegyensúlyának helyreállítását célzó erőfeszítések támogatása olyan hatékony megoldások kifejlesztésének ösztönzésével, illetve e megoldások nagyobb kapacitásúvá alakításában való segítségnyújtással, melyek révén elérhetővé válik a 2050-re kitűzött, évente 10 gigatonna szén-dioxid kivonását előirányzó globális cél.

(MTI)

Kép forrása: PATRICK PLEUL / dpa-Zentralbild / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hannibal
2021. április 24. 09:28
Ő személyesen? Nem is tudtam, hogy fotoszintetizál.
zakar zoltán béla
2021. április 23. 14:27
000000000000000000000000000000000000000mask0000000000000000000000000000000000000000000
Zsolt75
2021. április 23. 12:24
Talán ha nem fektet bitcoinba, már közelebb járna...
karaulu
2021. április 23. 12:23
Rossz a cím. Nem ezer tonnáról van szó, hanem gigatonnákról, milliárd tonnákról. Az ezer tonna csak a működési elvet bizonyító (proof of concept) pályázati anyagokra vonatkozik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!