Épül a Vonal: 169 kilométer hosszú futurisztikus város létesül a sivatagban

2021. november 02. 14:57

Tiszta energiával működő, autóktól és utaktól mentes, futurisztikus várost épít a sivatagban 2024-re Szaúd-Arábia, a világ legnagyobb olajexportőre – jelentette még januárban a helyi televízió élő adásában a trónörökös.

2021. november 02. 14:57
null

A készülő „ökovárosról” kedden írt a Daily Mail Online című brit lap. A cikk szerint Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi trónörökös ismertetése szerint, a Neom elnevezésű projektnek a The Line (A Vonal) lenne az első szakasza egy 168 kilométer hosszú központi gerincen, amelynek mentén helyezkednek el majd a különböző városrészek.    

A Neom a görög neosz, azaz új és a musztakbal, azaz arabul jövő szó kombinációjaként született.

A terv része annak az ambiciózus elképzelésnek, amelynek célja, hogy Szaúd-Arábia függetlenné váljon a kőolajtól, és az országot a Szilícium-völgyhöz hasonló technológiai központtá alakítsák át, miközben városokat, kutatóközpontokat, oktatási zónákat és turisztikai látványosságokat is magában foglal.    

– olvasható egy januári közleményben.  A tervek között szerepelnek repülő dróntaxik, Jurassic Park stílusú vidámpark robotdinoszauruszokkal, és Michelin-csillagos éttermek – írja a The Wall Street Journal című amerikai lap. A bolygó legnagyobb szén-dioxid-mentes rendszereként emlegetett, 16 városrészből álló metropolisz szélerőművekre, napenergiára és olyan csúcstechnológiára támaszkodna, amely a vizet oxigénné és hidrogénné alakítja át üzemanyagként.    

A Neom megvalósítása 500 milliárd dollárra rúghat

A város mintegy 26 ezer négyzetkilométert foglalna el Szaúd-Arábia Tabúk tartományában, közel Jordánia és Egyiptom határához. A buldózerek már megkezdték a terület kialakítását, az alagutak ásását, hogy a város három szintjét – a gyalogosoknak szánt felszíni területet, valamint két földalatti réteget a közlekedés és az infrastruktúra számára – kialakítsák.    

Az északnyugat-szaúd-arábiai hegyektől a Vörös-tengerig terjedő közösségekben összesen akár 1 millió ember is élhet majd,

akit nagy sebességű közlekedési eszközök és „autonóm mobilitási megoldások kötnek össze” – olvasható az említett közleményben. Az iskolák, éttermek, üzletek és egyéb célpontok ötperces sétával elérhetőek lesznek, egyetlen utazás sem tart majd húsz 20 percnél tovább – ígérik a tervek. A lineáris forma és a földalatti infrastruktúra segít megőrizni a természetes táj 95 százalékát, mondják a fejlesztők. A projekt az előrejelzések szerint 380 000 új munkahelyet teremt, és 2030-ig nagyjából 48 milliárd dollárral növeli majd a szaúd-arábiai GDP-t.    

A projekt vezetője szerint már most csúszik a vállalkozás

A projekt vezetője, Nadhmi Al-Naszr a Bloomberg amerikai hírügynökségnek azt mondta, hogy ez gigantikus vállalkozás, és úgy becsülte, hogy

a Vonal megtervezéséhez és megépítéséhez szükséges munkának még az 1 százalékát sem végezték el.

Elmondta azt is, hogy a Neom fejlesztői kezdetben akadályokba ütköztek, mivel a mérnököknek olyan technológiákhoz kellett várost tervezniük, amelyek még nem léteznek.    

Az építkezés eredetileg 2021 első negyedévében kezdődött volna.

Most, hogy végre elkezdődött, a Neom következő lépése az, hogy a metropoliszt „szabad zónává” nyilvánítsák, ahol más törvények érvényesek, mint Szaúd-Arábia többi részén. Al-Naszr szerint ez már 2022 első hónapjaiban megvalósulhat.

(MTI)

Fotó: FRANCK FIFE / AFP

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ujujuj
2021. november 03. 08:56
Ennyi? Egy szaudi koronahercegtől többet vártam. 169 kilométer vízszintesen? Miért nem függőlegesen? Az volna az arab megalomániához méltó gurítás.
democRATS
2021. november 02. 22:57
"autóktól és utaktól mentes, futurisztikus várost épít a sivatagban 2024-re Szaúd-Arábia" És kik fognak lakni a városban, makákók? Gondolom, ha utak nem lesznek, akkor csimpaszkodva lehet majd csak közlekedni. :)
zrx8
2021. november 02. 21:15
Szólni kellene ezeknek a kurvagazdag arab olajsejkeknek, hogy amiket ők le próbálnak utánozni (világvárosok, hightech központok, általános jólét, idegenforgalmi vonzerő), az a világ más részein organikus fejlődés révén jött létre évszázadok alatt, nem pedig úgy, hogy valaki belenyomott egy rakás pénzt, hogy márpedig én itt pálmafa alakú várost akarok a vízben.
Akitlosz
2021. november 02. 21:07
Alexandria is futurisztikus városnak épült. Aztán mi lett belőle?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!