Újabb hatalmas földrengés rázta meg Afganisztánt vasárnap hajnalban

2023. október 15. 08:06

Az október elejei földrengésekben több mint kétezren haltak meg.

2023. október 15. 08:06

Újabb, 6,3-as erősségű földrengés rázta meg vasárnapra virradóra az Afganisztán északnyugati részén lévő Herát térségét az Amerikai Földtani Megfigyelő Intézet (USGS) szerint. A földrengés 33 kilométerre történt Herát városától, nyolc kilométer mélyen. Október elején már több nagy erejű földrengés történt Herát térségében, a rengésekben több mint kétezren haltak meg, sok nő és gyerek is, a sérültek száma szintén több ezer volt.

Ezt is ajánljuk a témában

Tavaly júniusban egy 5,9-es erősségű földrengés, amely az elmúlt közel 25 év legsúlyosabb földmozgása volt Afganisztánban több mint ezer ember halálát okozta, és több tízezer embert tett otthontalanná az elszegényedett délkeleti Paktika tartományban. Afganisztán már most is súlyos humanitárius válsággal küzd, amióta a tálibok 2021-ben visszatértek a hatalomba, miután a nemzetközi közösség nem ismeri el őket hivatalos kormányként az országban, amelynek nemzetközi segélyezése szinte teljesen leállt.

(MTI)

Nyitókép: ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ringwoodite
2023. október 15. 14:48
Nem jo dolog a foldrenges. Hatekonyabb mint a bombazas. Semennyi ido alatt a folddel tesz egyenlove egesz regiokat es varosokat.
Ergit
2023. október 15. 11:39
Ez a borzalom!! Annyi természeti katasztrófa történik!!! Miért kell még háborúzni is!!!!
riccky
2023. október 15. 08:43
Szegények így is annyi baj van ott!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!