Csak semmi izmozás!

2012. február 16. 10:30

Bakonyi Péter 2010-es cabernet franc-ja egy jó értelemben vett ivóbor, ami megéri az árát.

2012. február 16. 10:30
Metszőolló

„Igen, 2010-ből Péter palackozott vörösbort, erre nem sok példa jut hirtelen eszembe a kötelező oportókon kívül. Azt már a boltban is jelezték, hogy kétezer alatti ára jelzésként szolgál, nem medveölőről van szó, inkább a fajta könnyedebb arcát mutatja meg a bor. Péter szőlészként dolgozik, saját telepítése ez a cabernet, ráadásul 2010-ben termett először, így már értem is, hogy mi adta a plusz energiát.

Kitöltve azonnal látszik, hogy nem sűrű anyagról van szó, a fajtához képest egész fürgén mozog a pohárban és színe sem közelíti a feketét, inkább meggypiros. Illatában is a gyümölcsök dominálnak, a meggy mellett cseresznye, ribizli és csipetnyi cabernet-es jelleg. A teste filigrán a fajtához képest, de a friss gyümölcsöknek ez jól áll. Savai igen virgoncak, persze az évjáratot tekintve ez szép teljesítmény. A gyümölcsök a kortyban is főszerepet kapnak, de a közepétől már inkább a sav dominál, ezzel búcsúzik a bor és egy csipetnyi tanninnal, hogy ne felejtsük cabernet mivoltát sem.

Komolykodásról szó sincs, jóízűen kortyolni kell, ez egy jó értelemben vett ivóbor, ami szerintem megéri az árát, ha pontoznom kell, akkor pedig a négy és öt pont határán egyensúlyoz.”

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Autofocus
2012. február 25. 22:56
Ha eltekintünk a méltán bicsaknyitogató "kétezer alatti ára jelzésként szolgál, nem medveölőről van szó" felütéstől, lehetnek igazságok a posztban. Hadd hozzam másik pozitív példaként a Lisicza CF-et, ami olyan, jó értelemben vett likőrös-bakelites-feketeribizlis CF illat-és ízvilággal támad, hogy bőven túlmutat az árkategóriáján. Imádnivaló, és bármikor szívesen látott vendég a poharamban.
bsandor
2012. február 25. 19:15
Nem izleltem,mégis kivánom.Köszöntöm a borász szakembereinket.Hajrá mandiner,hajrá magyarok.
Soma
2012. február 23. 12:59
Az a jó bor, aminek a megivása után nem fáj a feje senkinek sem. Idáig eljutni nem egyszerű és gyakran nem is gazdaságos.
Soma
2012. február 23. 12:58
Ha már Metszőolló.......... Érdekes. Nekem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!