A Badacsony 2011-ben: az olasz és a rizling

2012. április 16. 13:30

2011-es boraikat mutatták be április 12-én, csütörtökön a New York kávézóban a badacsonyi borvidék borászai. Persze nemcsak a friss olaszrizlingé volt a főszerep, mindenki hozott még egy-két olyan bort, amire különösen büszke. A Mandiner.bor tudósítása.

2012. április 16. 13:30

Eddig még nem látott összefogás van kibontakozóban a Badacsonyban: három borász kezdeményezésére huszonkilenc borászat és Gyula Vezér Lovasbirodalma mutatta be borait – Gyula Vezér esetében pedig sajtjait. A badacsonyi borászok mindegyike elhozta 2011-es olaszrizlingjét, sőt huszan közös bort is készítettek a 2011-es termésből: ez a bor Mi Rizlingünk néven fut. Az összefogás nemcsak egy esemény erejéig működik: pünkösdtől ugyanis tíz települést érintő Badacsony-járó buszjárat indul naponta többször, így a bort nélkülözni kényszerülő sofőrre sem lesz szüksége a badacsonyi borokra helyben kíváncsi turistáknak. Igyekeztünk minél több helyről végigkóstolni a New York-kávéházba elhozott badacsonyi kínálatot: voltak csalódások és voltak jó, sőt kiemelkedő birtokok. Utóbbi két kategóriát szedtük össze a cikkben.

Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet
 
Az intézet az ötvenes évek óta létezik, és főként saját nemesítésű fajtákból készíti borait. Ilyen fajta a budai zöldből és kéknyelűből nemesített rózsakő vagy a zeusz, amit később Szeremley Huba vitt sikerre. A kutatóintézet kizárólag 2011-es borait kóstoltatta, ezek mindegyike már palackban van és ott érlelődik. Az olaszrizlinggel kezdtük a sort, ami nagyon szépnek ígérkezik, de még időre van szüksége, hogy kialakuljon és kikerekedjen. Az ötcsillagosnak elkeresztelt házasítás könnyed, a zeusz már valamivel tartalmasabb. A félszáraz zenit igazi nyári frissítő, a rózsakő félédes bora nagyon szép, tartalmas és kedves.
 
Istvándy Pincészet
 
Egy igazi családi vállalkozás Káptalantótiban. Az apuka mellé már lánya és fia is beszállt a borkészítésbe, velük beszélgettünk a rendezvényen. Kezdésként a Bizsergés névre keresztelt gyöngyözőborukat mutatták meg 2011-ből, ami 80 százalékban ottonel mukotályból és 20 százalékban sárgamuskotályból készült. A remek alapanyagnak köszönhetően nagyon jó bort kaptunk, melyet igazán frissé tesznek a buborékok – Istvándyékon kívül Szentesi József keze is benne van ebben a borban. 2011-es olaszrizlingjüket pár napja palackozták, emiatt egy kicsit nyúzott volt, de ezt egy hónap alatt kiheveri. A szintén 2011-es Laza cuvée-nél a név mindent elárul: kellemes, illatos és könnyed bor. Ezt követte a 2011-es sauvignon blanc: ez szeptember végén, 22 mustfokkal lett szüretelve. A maradékcukor és magas alkoholtartalma kicsit elnyomta a fajtát, és elvette a sauvignonra jellemző könnyedséget is.
 
 
Az utolsó bor a 2006-os Szemelt Kéknyelű volt, ami egy igazi különlegesség. 2006-ban a szőlőt háromszor verte el a jég, de ezek után sem szüretelték le, hiszen a jégeső okozta károk miatt a bogyókon könnyen megtelepedett a botrytis. Minden rosszban van valami jó, hiszen ezekből a töppedt szemekből egy nagyon szép, rendkívül édes és tartalmas bor született. Ehhez hasonló kései szüretelésű borral még nem nagyon találkoztunk Badacsonyban – lazán oda lehetne tenni a tokaji késeik mellé.
 
Laposa Birtok
 
Elhozta új, 2011-es tételeit a Laposa Birtok is – nem az a Laposa, ami a Nők Lapja Évszakok ajánlását hirdeti palackjain, hanem az, amelyik a család tulajdonában van. A Rizling Friss erős savaival, minimális szénsavjával és egyszerűbb ízeivel nyáron a legjobb akár magában, akár fröccsnek elkészítve. A 2011-es szürkebarát szintén reduktív tétel: gyümölcsös és jól iható. Laposáék hordós tételeik közül mutattak egy rajnai rizlinget, egy olaszrizlinget és egy kéknyelű hordómintát is. A kéknyelűt hamarosan palackozzák, de már most érezni, hogy megvan az esélye arra, hogy nagy bor legyen.
 
Nyári Pince
 
A Nyári Pince egy 2011-es szürkebarátot és cserszegi fűszerest, egy 2010-es olaszrizlinget és egy 2009-es kéknyelűt, illetve hárslevelűt mutatott be. A szürkebarát csak tartályban volt, kifejezetten  szépen megőrizta a fajta gyümölcsösségét és savait. A cserszegi fűszeres szintén reduktív, nagyon illatos, nagyon fűszeres bor. Az olaszrizlingben erősek a savak a 2010-es évjáratnak köszönhetően. A kéknyelűben van 8-9 gramm maradékcukor, ami nagyon szépen lekerekíti a bort, jól áll neki ez a kis édesség. A hárslevelűben szintén van 10 gramm cukor, az alkoholfoka eléggé magas, de itt nem zavaró. Szép hárslevelű íz, nagy tartalom van mögötte.
 
Sipos Borház
 
A Sipos Borháznál másfél éve zajlott le a generációváltás. A hordós érlelést mára teljesen abbahagyták, csak acéltartályokkal dolgoznak. Egy 2011-es olaszrizlinggel kezdődött a sor: nagyon jól érezni rajta a fajtára jellemző fülledtséget, nagyon friss még. A 2009-es szürkebarát tavaly ilyenkor lenyűgözött. Most is sikerült ez neki, és ha változott is azóta, csak az előnyére. Magán hordozza a fajta minden szépségét, szép tartalom és kiegyensúlyozottság van mögötte. A 2010-es kéknyelű jól indul, de aztán az egészet elviszik a savai. A 2011-es félédes muskotályban már tombolnak az illatok és a fajta ízei, jól áll neki a kis édesség is.
 
Válibor
 
A badacsonyörsi Válibornál először egy 2011-es budai zöldet kóstoltuk, ami egy élénk, friss bor, alacsony alkohollal és erősebb savgerinccel. Ahogy a borász felesége, Váli Bogi mondta: a nyári munka közben ez esik a legjobban. A 2011-es Luca bora budai zöld és muscat ottonel házasításával készül reduktív módon. A muskotály fűszeressége jól passzol a budai zöld savai mellé: illatos, nőies bort kapunk. A 2010-es, öreg tőkékről származó olaszrizling egyik fele tartályban, másik fele hordóban volt. A hordó nem nyomja el az olaszrizling ízeit, de az évjáratra jellemző erős savakat lekerekíti, és így egy nagyon szép, egyensúlyos bort kapunk. Az enyhén rózsaszín szürkebarát 2010-ből szintén ezzel a fele-fele megoldással készült. A must 36 óráig volt héjon áztatva, ettől szép színt és egy jó ízt is kapott, ami szerencsére nem volt benne túl domináns. A 2010-es kéknyelű hordóban erjedt és érlelődött, ami szép kerekséget ad a bornak. Nagyon jó kéknyelű.
 
Villa Sandahl
 
A Villa Sandahl egy svéd házaspár vállalkozása, ők hozták a legjobb borokat. Főként külföldön értékesítik boraikat, melyek leginkább rajnai rizlingből készülnek. A New York kávéházba négy rajnait és egy olaszrizlinget hoztak. A 2008-as Golden Line rajnai rizling a birtokboruknak is nevezhető. Nagyon jó, harmonikus ízű bor szép illatokkal. A 2010-es Recept rajnai rizling már egy nehezebb, tartalmasabb tétel. A 2010-es The Stamp rajnai rizling dűlőszelektált tétel, a Kezdet-dűlőből. Komoly bor, szép savakkal, minerális jegyekkel. Ez a bor megmutatja, hogy Badacsonyban is érdemes dűlőszelektálni. 2011-ből volt még két hordóminta, egy rajnai és egy olaszrizling. Szépen rendeződik mindkét bor, és külön örültünk, hogy az olaszrizlinggel is elkezdtek foglalkozni.
 
Abszolút ígéretes tehát mind a 2011-es mezőny, mind az az összefogás, amit ez a kóstoló is bizonyít. Ha a dűlőszelekciót is többen kezdenék el, egy szavunk nem lenne.
 

A kóstolóról nemcsak mi írtunk. Olvassanak még róla a lenti linkeken!

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!