Magyar Bormustra néven rendezik meg az Országos Borversenyt

2015. május 19. 12:52

Immár határon túli magyar borászatok tételeit is nevezni lehet a Magyar Bosmustrára, amely korábban Országos Borversenyként volt ismert. A zsűriben nemzetközi tekintélyek is ülnek majd.

2015. május 19. 12:52

 Az ország legfontosabb borversenyévé kíván válni a Magyar Bormustra – korábban Országos Borverseny –, amelyet május 28-29-én 36. alkalommal rendez meg a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa.

 
A HNT 2013 végén alakult újra, szakmaközi szervezetté válva, és ezzel párhuzamosan megújul az ország legrégebbi, mintaszámban a legnagyobb borversenye is, amelybe több másik verseny mellett a Pannon Bormíves Céh által szervezett Pannon Bormustra is integrálódik – mondta a Magyar Bormustra keddi budapesti sajtótájékoztatóján a HNT elnöke.
    
Tornai Tamás hozzátette: céljuk, hogy a mustra az ország legjelentősebb borversenyévé váljon, melynek eredményére a nemzetközi piac is figyel. A szervezet elnöke az MTI kérdésére közölte, hogy a mustra nevezési határideje május 21., mostanáig azonban már csaknem 600 mintát neveztek a borkészítők.
 
A bíráló bizottság a kategóriagyőztest, a legeredményesebb termelőt, női borászt, 35 év alatti borászt, valamint a legjobb fajtagyőztes bort díjazza. A beérkező mintákat a 42 fős zsűri 6 bizottságba tömörülve értékeli meghatározott bírálati elvek alapján. Munkájukat többek között a bormustra két társelnöke, Horkay András, az Országos Borbíráló Bizottság elnöke és Mészáros Kálmán, a NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságának igazgatója felügyeli.
 
Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára kiemelte: a versenyre immár határon túli magyar borászatok tételeit is nevezni lehet, a zsűribe pedig nemzetközi szakembereket is meghívtak.
 
A magyar borpiac nagyobb ütemben fejlődik, mint a hazai fizetőképes kereslet, ezért az igazi növekedési tartalékok a külpiacokban rejlenek - mutatott rá, hozzáfűzve: a magyar borokat meg kell ismertetni a külpiacokkal.
 
Mivel a borok a kereskedőkön keresztül jutnak el a fogyasztókhoz, fontos lépés, hogy a HNT az egyik legjelentősebb hazai borkereskedő céggel, a Tescóval társult a verseny megrendezésében – mondta el Gál Péter.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!