Mácsai Pál és a megkínzott pap végzetes sakkpartija – mozikban az '56-ban játszódó Mesterjátszma

2023. november 15. 17:04

Márta és István 1956-ban az utolsó menekültvonattal próbálja elhagyni a szétlőtt Budapestet. A fiatal pár mellett az egyház ereklyéi, egy B nevű pap és több furcsa idegen is a határ felé, ki tudja, hova tartanak. Mozikban a Mesterjátszma: Tóth Barnabás filmje Stefan Zweig Sakknovellájának laza adaptációja.

2023. november 15. 17:04
Farkas Anita

A sakk érdekessége éppen abban rejlik, hogy két különböző agyban különbözőképpen alakul ki a játszma menete, s hogy ebben a helyzetben, a fekete nem ismerheti előre a fehér szándékait, de kikövetkeztetheti és keresztezheti”– írta Stefan Zweig Sakknovella című mesterművében. A kombinációs lehetőségeiben többek között ezért is határtalan játék így pontosan megfeleltethető az emberi életnek; sosem tudhatjuk, a sors vagy a többi ember milyen meglepetéseket tartogat számunkra, és azok milyen hatással lesznek aztán a mi saját életünkre. 

Erről (is) szól Zweig zseniális kisregénye, amely Tóth Barnabás új filmje, a Mesterjátszma ihletőjéül szolgált. Ami leginkább a laza adaptációhoz áll közel, hiszen az eredeti történetet a forgatókönyvírók (Fonyódi Tibor, Tóth Barnabás) alaposan magyarosították: ez esetben B nem ügyvéd, hanem az egyház kincseit őrző pap, 

nem a Gestapo, hanem az ÁVH zárta börtönbe, nem a nácik elől menekül, hanem az 56-ban szétlőtt Budapestről, 

és nem hajón, hanem egy vonaton bonyolódik végzetes sakkjátszmába. 

Váradi Gergely (Fotó: JUNO11 Pictures Kft.)

A fő helyszín által még szűkebbre húzott térnek pedig többszörösen is fontos szerepe van. Megerősíti a kamarajelleget, ami nem csak azért volt indokolt, mert a Mesterjátszma tévéfilmes keretből készült, ami nyilván alaposan behatárolta a készítők álmait. Hanem a sztori rétegzettebbé tétele miatt is: a vasúti kocsikban ugyanolyan beszűkültek a pillanatnyi életlehetőségek, mint a pap egykori börtöncellájában vagy tágabban, az egész korabeli Magyarországon. Arról nem is beszélve, hogy maga a sakk is – ahogyan Zweig fogalmaz – „szűk mértani térre szorul”, a vagonok pedig, ismerve a magyar történelmet, számos, akár tudattalan asszociációra késztethetik a nézőt.

Akárhogy is, ezen a senki nem tudja, hova tartó vonaton gyűlnek össze a szereplők, a fiatal sakktehetség Márta (Varga-Járó Sára) és barátja, István (Váradi Gergely), egy gyanús idegen nő, Piros (Péterfy Bori), a Mártával mindenáron játszani akaró, elegáns úr Czentovics (Mácsai Pál) és a már említett B, aki talán a legtöbbet tudja a sakkról, ám élesben most játszik először. A filmet egyértelműen Mácsai, de különösen Hajduk viszi a hátán; utóbbi már a Tóth Barnabás előző, az Oscar-shortlistbe is bekerült mozijában (Akik maradtak) bebizonyította: „az arca verhetetlen”, és ez nem csupán a színpadon, filmvásznon is nagyon jól működik. A fiatalok, de különösen a két női szereplő viszont igen haloványra sikeredtek mellettük, kevésbé a színésznők, inkább az amúgy is időnként csikorgó forgatókönyv hibájából.

Mácsai Pál (Fotó: JUNO11 Pictures Kft.)

A műfaji megjelölésnek – pszichothriller – ugyanakkor nagyjából eleget tesz a Mesterjátszma: 

a kis helyre összezárt, egyre gyanúsabb figurákat és történéseket a valóban meglepő végső csavar abszolút a helyére teszi, 

amely egyben megmagyarázza a kezdőjelenet „vágási hibáját” és az egyéb, a látványban, sztoriban, a szereplők viselkedésében menet közben észlelt furcsaságokat is. 

Mindez pedig azért jó, mert ismét kiderül: a magyar rendezők igenis képesek tisztességes, jelmezben, díszletben is abszolút precíz és hiteles zsánerfilmeket készíteni. A Mesterjátszma ennek egy közel sem tökéletes, de ígéretes példája, ami ráadásul, akárcsak az említett Akik maradtak, egy kicsit történelmi, sőt romantikus mozi is.

Mesterjátszma – előzetes
 

 Nyitókép: Hajduk Károly B szerepében a Mesterjátszma című új magyar filmben (Fotó: JUNO11 Pictures Kft.)

 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
connorj
2023. november 15. 18:16
🥰🥰🥰🥰🥰😂🥰🥰🥰🥰🥰 JÖN A TÉLAPÓ: https://m.youtube.com/watch?si=_C3_JKPep-poC8ns&v=AgAHZ2KVk14&feature=youtu.be
connorj
2023. november 15. 18:16
🤍https://vm.tiktok.com/ZGe1oFgv4/
Finale
2023. november 15. 17:57
A konyv miatt biztosan sokan megnezik.Epp ideje volt, mert a mostani fiatalok kezdik elfelejteni milyen is volt a kommunista diktatura.Foleg azok akik Gyurcsannyal fotozkodnak meg momentumos szimpatizansok.
Akitlosz
2023. november 15. 17:38
Nem valami fantáziadús. Meghamisítani más irodalmi alkotását.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!