Mindenesetre Sergey Radchenko és Dmitri Alperovitch remélik, hogy
a Kreml végül arra a következtetésre juthat, hogy a kiegyenlített politika – a Kínával és a Nyugattal való gyümölcsöző kapcsolatok fenntartása – számára a legmegfelelőbb.
Patthelyzet és vazallusi viszony
Hat hónappal azután, hogy Oroszország megszállta Ukrajnát, a háború további menete továbbra is bizonytalan. Bár Putyin messze van attól, hogy Kijevben rendszerváltást érjen el, Oroszországnak sikerült megszereznie Ukrajna ötödét. Az ukrán hadsereg minden várakozást felülmúlt, de nincs abban a helyzetben, hogy gyorsan és teljes mértékben visszaszorítsa Oroszországot, így egyre valószínűbbnek tűnik egy rövid távú patthelyzet.
Radchenko és Ditri Alperovitch cikkükben utalnak rá, hogy a Szovjetuniónak több mint egy évtizedbe telt, mire elfojtotta az ukrán felkelést, miután a második világháború végén visszaállította uralmát Ukrajna felett. Ezért
Oroszország ellenőrzése Kelet-Ukrajna felett soha nem lehet teljesen biztos.
Az Oroszország által megszállt területek sem fognak teljesen felépülni a háború által okozott romlásból. Moszkvának nincs pénze arra, hogy a meghódított, lepusztult területeket újjáélessze, de valószínűleg megpróbálja, szűkös erőforrásait elköltve.
Szerintük
az erősebb NATO-val szemben Oroszország kénytelen lesz egyre többet költeni a hadseregére, ami kiüríti a pénztárát.
Putyin kalandjai miatt Oroszország szegényebb, szomorúbb, elnyomóbb, bizonytalanabb és végső soron kevésbé vonzó hely lesz. Még ha Putyin rövid távon győzelemnek is nevezheti az ukrajnai helyzetet, hosszú távon már elvesztette Oroszországot. Ha a nyugati szankciók fennmaradnak, az orosz gazdaság stagnálni és sorvadni fog, növelve Pekingtől való függőségét, amit Moszkvában egyre kevésbé fognak élvezni.
Oroszország már most elkezdte átirányítani az ellenséges európai piacokról Kínába az energia- és ásványkincs- exportját. Az orosz fogyasztók egyre inkább a kínai importra kénytelenek támaszkodni a már nem elérhető nyugati termékek helyettesítésére. A jüan, a kínai valuta már most is jelentős szerepet játszik a moszkvai tőzsdei tranzakciókban, és ez a szerep csak egyre nagyobb lesz.
Az orosz gazdaság stabilitása valójában a kínai készpénz- és áruforgalmon fog múlni, és ez a dinamika nagy befolyást biztosít Peking számára Moszkva felett.
Sergey Radchenko és Dmitri Alperovitch logikája ezen a ponton megbicsaklik, mivel a fentiekre megoldásként azt javasolják, hogy az Egyesült Államoknak továbbra is folytatnia kell az ukrán hadsereg képességeinek kiépítését, fenntartani és megerősíteni az Oroszországgal szembeni szankciókat, beleértve az Oroszország számára fontos technológiák – például a félvezetők – exportjának ellenőrzését. Igaz ezeket az intézkedéseket nem szánják hosszú távú stratégiának, bár elvárnák, ha Oroszország meggyengülne, hogy egy jövőbeni, el nem kötelezett Oroszország számára előkészítse az utat. Mindenestre ez a gondolatmenet így elég zavaros, mert a továbbiakban azt javasolják, hogy az Egyesült Államoknak el kell kerülnie az ukrajnai eszkalációt, meg kell akadályoznia Oroszország teljes destabilizálódását, és alternatívát kell nyújtania Moszkvának a Pekingre való veszélyes túlzott támaszkodással szemben.