Pár baj

2015. március 10. 18:14

Elégedetlen voltam, de nem csak a helyszín miatt, ehhez a borok is kellettek. Az egriekkel volt több gondom, nem igazán értem, az előválogatás után mit kerestek ott komoly brettel küzdő borok.

2015. március 10. 18:14
Burai László

„Több mint egy hete készülök, hogy megírom az idei Bikavér párbajról tapasztalataimat. Igazából már a hazaérés után neki akartam állni, de jobbnak láttam elszámoltam tízig, valószínűleg jobb lett így mindenkinek.

Harmadjára rendezték meg a bikavérek seregszemléjét, ezúttal a Corinthiában, ami emlékeim szerint már tavaly is szűknek bizonyult. Sajnos a terem idén sem lett nagyobb, hiába a limitált számú belépő, nyitás után egy órával mozdulni is nehéz volt, a borhoz jutás ennek megfelelően komoly kihívássá vált, nyugodt kóstolásról nem álmodoztam. Tényleg elegáns a szálloda, akár méltó háttér is lehetne egy ilyen kóstolóhoz, de akkor nagyobb termet kell bérelni, mert ennek így nem sok értelme van.

Elégedetlen voltam, de nem csak a helyszín miatt, ehhez a borok is kellettek. Az egriekkel volt több gondom, nem igazán értem, az előválogatás után mit kerestek ott komoly brettel küzdő borok. Sajnos évek óta probléma ez, vakon is elég sűrűn belefutok, legtöbbször akkor is Egerből. Emellett több bor ízében és illatában is földes, hol érett, hol romlott zöldséges jegyeket éreztem, de a dohosság sem maradt ki sajnos. Félreérés ne essék, nem Egerre szeretném ráhúzni a vizes lepedőt, inkább azt szeretném, ha ezeket a hibákat felismernék és kijavítanák a borászok, mert azért voltak olyan pincék, ahonnan most is izgalmas és tiszta borokat lehetett kóstolni.”

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kardlapos
2015. március 11. 12:48
==...voltak olyan pincék, ahonnan most is izgalmas és tiszta borokat lehetett kóstolni.== Azok nem pincék, hanem 30 köbméteres tartályok, teli nyomva szesszel, cukorral, ételfestékkel, stb... ==brettel küzdő...== Na ja! Rosszul sikerült csinált borok - a "pincészetekből" - 2889,- forintért! Szemét, tolvaj, hamisító banda. A szőlőről annyit tudtok /ha egyáltalán/, hogy kúszónövény. A borról meg annyit, hogy isszák.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!