2013 eddig

2013. szeptember 06. 07:50

A Szentesi Pincénél augusztus 30-án vettük elő a metszőollót, a viszonylag korai zengőt érte el a végzet.

2013. szeptember 06. 07:50
akov
Borrajongó

„Álljon itt egy rövid gyorsjelentés a 2013-as év eddigi tanulságairól. A szüret tulajdonképpen el is kezdődött, hiszen a korai fajták már többé-kevésbé a puttonyba kerültek. A Szentesi Pincénél augusztus 30-án vettük elő a metszőollót, a viszonylag korai zengőt érte el a végzet. Korai lenne természetesen bármit is mondani a 2013-as borokról, amit viszont lehet tudni az évjáratról, azt megpróbálom röviden összefoglalni. Elsősorban a Velencei-tó környékére van rálátásom, de a legtöbb állítás talán országosan is általánosítható. (...)

A virágzáskor még mindenki késői szüretet vizionált, de a durva kánikula behozta a lemaradást. A korai fajták szürete szinte alig tért el a tavalyitól, a szeptember elején megérkező hűvösebb és csapadékosabb időjárás viszont jelentősen lelassította az érést. A pezsgő alapot (chardonnay, pinot, esetleg rajnai) a napokban már szedni kell, igaz a savak »égése« a várakozásoknál lassabban halad. A lassulásnak vannak azonban előnyei is, idén biztosan két hétnél tovább tart majd a szüret, lesz idő feldolgozni az eseményeket. Országos problémának tűnik az egyenetlen érés, néhány fajtánál sok az apró, lemaradásban lévő bogyó vagy a rossz kötődés. Ha 2013 borok problémásak lesznek, akkor annak csakis ez lesz majd az oka. Itt tartunk most, a többit meg úgyis meglátjuk majd.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!