Új év

2014. január 21. 18:39

Több mint 140 liter aszúbor csorgott ki a présből. Annyira szép barackos, naspolyás a zamata. Még 500 kilogramm ázik.

2014. január 21. 18:39
Árvay János
Árvay János naplója

„Már dolgozunk ezerrel. Azt sem tudjuk hova kapdosunk, annyi mindent kellene egyszerre csinálnunk. Most értünk oda, hogy megáztattuk az aszúszemeket. Egy kis adagot már préseltünk is, 110 liter erjedésben lévő murcit öntöttünk fel 114 kilogramm aszúszemre. Az alapbor a 9% alkoholfok mellett még rendelkezett 120 gramm maradékcukorral.

Több mint 140 liter aszúbor csorgott ki a présből. Annyira szép barackos, naspolyás a zamata. Még 500 kilogramm ázik, úgyhogy van még mit préselgetnünk. Közben a 2013-as sauvignon blanc borunk is átkerült bérpalackozásra. A száraz sárga muskotályunkat és az Édesemet is a napokban fogjuk deríteni, hogy minél hamarabb palackba tehessük őket. Kapjuk szerencsére a telefonokat és emaileket, hogy vajon mikor érkezik már az új évjárat?

Az időjárás viszont megbolondult. Hihetetlen sok napsütés, majdnem tavaszi meleg. A kisházunk udvarán a rozmaring ismét virágzik. Én ilyet még nem láttam. Nem tudom, hogy nem lesz-e ennek böjtje? Mert ha februárban netán márciusban kapunk egy kemény fagyos időszakot, akkor sok mindennek lőttek. A tavaszt érző növények nagy valószínűséggel el fognak fagyni. Ha nem jön majd hideg? Akkor minden kártevő és gomba nevetve áttelel, és nagyon korán elkezdenek majd a szőlőn virgonckodni. Igen, a szokásos nyavalygás.

Ez sem jó, meg az sem jó. Ez is kellene meg az ellenkezője is jó lenne. Na hátha az égiek segítenek. A csapadék sem úgy jött, mint kellene. Se hó, sem eső nem volt eddig annyi amennyi a talaj feltöltéséhez kellene. Szerencsére ma esőre ébredtünk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2014. január 22. 08:40
De miért kellene annyira erőltetni a hegyaljai vörös bort? Vagy egyáltalán Magyarországon mindenáron és mindenhol vörös bort előállítani, mikor inkább a fehér borokkal lehetne igazán betörni a világpiacra?
Arma Gedeon
2014. január 22. 01:30
Egy Nobel-díjért találja már ki valami borász-zseni, hogy lehetne jó vörös száraz bort termelni Hegyalján. Vörös nélkül Hegyalja félkarú óriás... :-)
tevevanegypupu
2014. január 21. 22:31
Jó dolog is egy deci hatputtonyos aszú.
hunmohikan
2014. január 21. 22:28
Na, végre valami jó hír. ( nem Kerényis értelemben ) ez a sok választási kampány lázában élő olvasó és kommentelő nem is érti, mit jelentene kicsi, ámde büszke hazánknak, ha végre Tokaj elfoglalná megérdemelt helyét a világ borvidékei közt. /előbb-utóbb elfoglalja, köszönhető a tokaji borászok elitalakulatának / hajrá, Fiúk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!