Kisebbségi kultúrrák

„Pedig igény az aztán lenne, hisz több száz pályázó pályázik, és ha még nagyobb lenne a keret, még többen pályáznának, még többre. Ez a lényeg. Még többen, még többre, hogy legyen még több, ezt szeretnénk, mindenki ezt akarja, szervezet, párt, ember, állat, mindenki mindig még többet akar, mint a rák, amikor burjánoznak a sejtjei. (…)

Mert mi van akkor, ha az emberek (akikért ez az egész felhajtás folyik) többségének nem öt darab színvonalas történelmi vagy művészeti kiadvány kell, hanem tizenöt darab, kevésbé színvonalas fesztivál, ahol minimális energiabefektetéssel betegre táplálkozhatják magukat néhány kiszuperált anyaországi zenekar fáradt taktusaira? Igaz, hogy nincs bennük semmi eredeti, de akkor az már nem is kultúra vagy mi? Álljon meg a menet!

Hát nem szóltatok a Sanyinak, hogy hívja fel a Ferit, hogy ültessék oda a Janit? Meg akkor már intézze el a Bandiéknak is, oszt kvittek vagyunk! Szóval legyen több pénz, persze, de most egy kicsit olyan ez, mint a szocializmus bukása előtt: mindenki azt leste, mi minden kerül majd elő az asztalfiókokból, amit a barátságtalan rendszer nem engedett kiadni, megszervezni, eljátszani. Aztán nem került elő semmi.”