Hol a helye a ledarált könyvnek?

„A hamisságok felgöngyölítése végül elvezet bennünket oda, hogy világossá váljon: egy homoszexuális elemeket is tartalmazó mesekönyv nem gyerekekhez szól. Őket ezek a tartalmak nem érdeklik. Az ilyen mesekönyv azoknak a felnőtteknek szól, akik azt szeretnék, arról ábrándoznak, ha mesei környezetben is lenne létjogosultsága a homoszexualitásnak, nyersen fogalmazva, olyan felnőtteknek szól, akik gyermekekben szeretnék felfedezni a homoszexualitás jeleit.

Egy normális országban természetesen mindenki azt gondol, amit akar, mindenki arról fantáziál, amiről képzelődni támad kedve, s, ha ezek között perverz vágyak is akadnak, ahhoz sincs senkinek semmi köze.

Mi több, egy normális országban lehet olyan könyvet, akár mesekönyvet is írni és terjeszteni, amiben ezek a fantáziák megjelennek. Ezzel kapcsolatban itt gyorsan szögezzük le: noha megértjük a gyermeki lét egészségét féltő és megóvni szándékozó indulatot, azért egy normális országban véletlenül sem darálunk le könyveket.

De egy normális országban a gyerekeket valóban meg kell védeni attól, hogy kétséges hittételek mellett elkötelezett aktivisták igazolhatatlan fantáziák mentén emeljék be a szexualitást az életükbe, veszélyeztetve ezzel az egészséges személyiségfejlődést vagy a szilárd nemi identitás kialakulását.   

Azaz egy normális országban az ilyen könyveknek a korhatáros irodalom polcain van a helye, Nabokov Lolitája vagy De Sade Justine-je mellett. És semmiképpen sem a gyerekszobában.”