Hadipari gigaberuházás: Lynx-gyár épül Zalában

2020. szeptember 10. 09:38

1945 óta a legjelentősebb hazai hadiipari gyárfejlesztést jelentette be Zalaegerszegen Palkovics László és Benkő Tibor – írta meg az Index.hu.

2020. szeptember 10. 09:38
null

A több mint kétmilliárd eurós értékű programban Lynx harcjárműveket szerez be a Magyar Honvédség, melyek nagy részét itthon gyártja majd egy német-magyar vegyesvállalat. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Balaicz Zoltán polgármester társaságában csütörtökön jelentette be a zalaegerszegi Zala Zone-ban, hogy a városban német-magyar beruházásban Lynx-gyár létesül.

Mesterséges intelligencia, digitalizáció és robotika

A Rheinmetall képviseletében beszélő vezérigazgató az elmúlt két és fél év példátlanul gyors és professzionális együttműködését méltatta. Mint mondta, Magyarország a NATO egyik legerősebb oszlopává válik azzal, hogy a legmodernebb szárazföldi haditechnikát vezeti be. Az elmúlt harminc évben nem tapasztalt olyat, hogy egy kormánnyal ilyen gyorsasággal lehetett volna együttműködni, amiben óriási szerepe van a bizalomnak. A legmodernebb tankgyár megépítését ígérte meg Zalaegerszeg számára, ami nemcsak egy gyár lesz, hanem egyéb technológiai pillérek is csatlakoznak hozzá: mesterséges intelligencia, digitalizáció és robotika.

A Lynx harcjárművek beszerzéséről szóló szerződést szerdán írta alá Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka és Armin Papperger, a Rheinmetall német hadiipari vállalat igazgatótanácsának elnöke Budapesten. A több mint kétmilliárd euró értékű modernizációs program keretében 218 Lynx KF41 harcjárművet kap a honvédség. Az eszközök túlnyomó többségét, 172-t Magyarországon állítják elő a Rheinmetall és a magyar állam között augusztus 17-én kötött megállapodás értelmében létrehozandó vegyesvállalat üzemében. A megrendelésben szereplő első 46-ot Németországban gyártják le, ami egyúttal a hazai gyár magyar szakembereinek teljes körű felkészítését szolgálja.

Magyarország helyreállítja szárazföldi haderejének nehézfegyverzetét

Magyarország az első NATO- és EU-tagország, mely a düsseldorfi székhelyű német cég új fejlesztésű termékével modernizálja haderejét. „A folyamatban lévő honvédelmi- és haderőfejlesztési program legnagyobb értékű beszerzése történelmi lépés” – áll a Honvédelmi Minisztérium közleményében, hozzátéve: a katonák a BMP-1 típus másfél évtizeddel ezelőtti kivonása óta nélkülözni voltak kénytelenek a nehézlövész erők gerincét alkotó lánctalpas gyalogsági harcjárműveket.

Maróth Gáspár, a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos az aláírást követően kiemelte: a NATO-nak tett vállalásai részeként Magyarország helyreállítja szárazföldi haderejének nehézfegyverzetét. „A piacon fellelhető legkorszerűbb típusként a Lynx bizonyult alkalmasnak arra, hogy megfeleljen a magyar katonai szakértők által támasztott szigorú követelményrendszernek, s az elkövetkező évtizedekben a honvédségben betöltse ezt a kulcsfontosságú szerepet.

Kép forrása: Youtube-videó

Összesen 167 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2020. szeptember 11. 12:37
Volt Csurgó őrmester, Balázs százados, Móré őrnagy ...
egy genetikusanalattvaló
2020. szeptember 11. 08:47
Ennyi egysejtű van a Mandiner olvasói között? 21-en lájkolják egy nicktolvaj egysejtű troll 2020. 09. 10. 9:54-es hozzászólását? l betűt helyettesítette nagy i betűvel= I Egy aljas gazembert soha nem lájkolunk.
pitypang1125
2020. szeptember 10. 20:57
Helyes.
Pelikánkutyája
2020. szeptember 10. 19:15
És jön Gyurcsány és földön futóvá teszi a magyar páncélosokat. (de ezekből akár a nép közé is lövethet)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!