Itt van az amerikai polip legutolsó csápja: Somogyi Zoltán útja az SZDSZ-től Pressmanékig

2023. október 02. 13:16

Somogyi Zoltán pályájáról, munkásságáról írt a Magyar Nemzet.

2023. október 02. 13:16
null

Folytatta cikksorozatát a Magyar Nemzet: ebben bemutatják, hogy miként épül fel az a globális hálózat, amelynek központja, finanszírozója az Egyesült Államok érdekcsoportjainál található. Az úgynevezett amerikai polip csápjait pedig „magyar baloldali politikusok és háttéremberek alkotják”.

Somogyi Zoltán: SZDSZ-től a Jobbikig?

A hétfői, s egyben befejező cikkben Somogyi Zoltán pályáját, munkásságát mutatták be. Mint írták, Somogyi Haris György SZDSZ-es képviselőjelölt kampányfőnökeként robbant be a magyar közéletbe, s ugyancsak a kilencvenes évek végén vett részt a Liberális Akadémia szervezésében. 2002-ben a szintén SZDSZ-es Szabados Krisztiánnal indították útjára a Political Capital (PC), az elemzőcégre a későbbiekben még visszatérünk.

Kapcsolódó cikkek

Somogyi feltűnt Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök mellett is, a 2004-es programján dolgozott, majd bedolgozott az MDF-nek is. 2010-ben ugyanitt dolgozott mint az egykori jobboldali párt kampányfőnöke, képviselőjelöltje. A Magyar Nemzet emlékeztetett, Somogyit ma már a Jobbiknál találhatjuk, bár ezt a kampányszakértő korábban a Mandiner.hu-nak határozottan cáfolta.

Az ugyanakkor egyértelmű, hogy a Jobbik újabb változásokon megy keresztül, a névváltást (Jobbik-Konzervatívok), valamint a stratégiát (néppártosodás) a Civitas Intézet munkájának tulajdonítják, itt a tanácsadók között felbukkant Somogyi Zoltán és Kész Zoltán korábbi országgyűlési képviselő neve is. (Utóbbi neve Márki-Zay Péter mellett is feltűnt, például akkor, mikor tanulmányi útra mentek az Egyesült Államokba.)

Említésre méltó,

hogy a Jobbik-Konzervatívok népszerűsítette idén tavasszal az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége által megrendelt „Ruszkik, haza!” című plakátkampányt,

amit Somogyi egyik érdekeltsége, a már említett Splendidea Kft. intézett. (Erre a cégre később részletesebben is visszatérünk.)

Political Capital: Somogyi Zoltán első számú érdekeltsége

Kétségtelen, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon balliberális kormányainak idejében a Political Capital volt az egyik vezető tanácsadócég a baloldal mögött. 2006-2010 között mindösszesen 432,2 millió forintnyi kormányzati megbízást kaptak. A Magyar Nemzet hozzátette, a PC-hez jelentős tőke került, amikor cégcsoporttá alakult, de más társaságokat is létrehoztak az alapítók.

A cégcsoport tagja volt a Hírszerző nevű hírportál – emlékeztet a portál –, amit 2010-ben a HVG Online Zrt. vásárolt meg és újságírói a későbbi HVG.hu hírportál, illetve más balliberális sajtóorgánum meghatározó arcai lettek.

Kapcsolódó cikkek

Somogyiék az ügyfelei között szerepelt ekkoriban a Soros-hálózathoz tartozó Ökotárs Alapítvány, 2016 és 2021 között pedig az Open Society Foundation (OSF) támogatási listáján szerepelt a Political Capital: nagyjából 100 millió forintot kaptak az OSF-től.

A Political Capital legnagyobb botránya 2010 előttről való, emlékezett vissza a Magyar Nemzet. Mint az köztudott, a PC bedolgozott a Nemzetbiztonsági Hivatalnak (NBH), a 2010 előtti balliberális kormányok polgári titkosszolgálatának.

A 2006 és 2009 közötti megbízások értéke elérte a 190 millió forintot. A tanulmányok egy kisebb része nyilvánosságra került, a PC javaslatai ezek alapján arra irányultak, hogy minél nagyobb nyilvánosságot és figyelmet kapjon a szervezet szakmai munkája – vagyis az a tevékenység, amelyet titkosan végeznek. A PC javasolta például, hogy az NBH helyezzen el nyilvános helyeken hirdetéseket, elemzéseket, a titkosszolgák pedig köztereken osztogassák a hivatal évkönyvét. Az intézet által készített anyagok alapján a Jobbikra és a Magyar Gárdára, valamint más szélsőséges szervezetekre is rádolgoztak a szervek.

Nyugati Pályán: egy Facebook-oldal, Somogyi Zoltánnal a háttérben

Amint arról a Mandiner.hu korábban beszámolt, van egy az amerikaiak által pénzelt Facebook- és Instagram-oldal – Nyugati Pályán –, amely évek óta a magyar kormány ellen kampányolt.

A Nyugati Pályán célja, „hogy megszólítsa azokat, akiket érdekel Magyarország jelene és jövője, az, hogy merre, milyen pályán haladunk. Mi úgy gondoljuk, Magyarország a Nyugathoz tartozik, és a jövőben is a nyugati pályán érdemes folytatnia”.

Azonban az oldal működése miatt a Külgazdasági és Külügyminisztérium már 2020 októberében tiltakozott a budapesti nagykövetségénél.

A Magyar Nemzet most felelevenítette,

ezt az oldalt az USA budapesti nagykövetsége, így lényegében az Egyesült Államok külügyminisztériuma pénzelt.

Az oldal készítői és üzemeltetői a FLOW PR (Splendidea Communications Kft.) kommunikációs ügynökség, a vállalat tulajdonosai pedig Somogyi Zoltán és régi üzlettársa, Szabados Krisztián. A cégadatok alapján azt írta a portál, a Splendidea bevételei 2018 és 2022 között érdemben nem változtak, kevés híján 300 millió forint alatt voltak kisebb hullámvölgyekkel, ám adózott eredményük jelentősen növekedett: a 2018-as mínusz 60,9 millióról plusz 42,3 millióra emelkedett a nyereség.

Nyitókép: Facebook

 

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lakat1983
2023. október 03. 00:49
"Mi a neved, zsidó?"
Selamat
2023. október 02. 17:31
Ez a Somogyi Z valóban ritka nagy genya. Nyákos genya.
gekk
2023. október 02. 15:31
Nocsak. Milyen fürgén jár az eszük a szoponcoknak, ha épp nem a gazdáik dolgaiban kell kotorászni. Szoponcok, esetleg a csodás környezetvédelmünkről ugathatnátok vmit. Tudjátok, ami a jövő nemzedékeinkre fognak hatni. Persze nem mertek moslékzabálók, mert ugye az a gazdáitoknak kellemetlen lenne.
Gonella
2023. október 02. 15:19
somogyi azon kártékony közéleti emberek sorába tartozik, mint szilvásy györgy, göncz kinga, balázs péter etc. netto hazaárulók!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!