Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Gyújtogatás miatt égett le a Maros megyei település haranglába.
Magyarország Miniszterelnökségének egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkársága február 10-én sajtóközleményben tudatta, hogy a Miniszterelnökség vállalja a héderfáji tűzben elpusztult harangok újraöntésének támogatását – adta hírül az Erdélyi Református Egyházkerület honlapja, a reformatus.ro.
A közlemény szerint Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár együttérzését fejezte ki a településnek és a református közösségnek a lelki és az anyagi károk miatt. Szerinte ez a fájdalmas eset ismét rávilágít arra, hogy milyen nagy szükség van az egyházak szolgálatára, amelyek a romboló ideológiákkal szemben felelős cselekvésre, a teremtett világ óvására és a közösség építésére nevelik a rájuk bízottakat.
Ismeretes, február 8-án, azaz szombatra virradóra leégett a település református templomának haranglába. Később kiderült, hogy egy 18 éves fiatalember gyújtotta fel.
(Mandiner, a címlapi fotót Kiss Gábor/reformatus.ro készítette)