Itt a Pannon Bormustra zsűrije

2013. március 24. 09:57

Három híres sommelier mellett Tim Atkin MW-t, Stephen D. Tanzert, az International Wine Cellar főszerkesztőjét és Tomasz Prange-Barczynski lengyel borszakírót hívták meg május 8-10. között Pannonhalmára bírálni. Magyarok is lesznek a zsűriben.

2013. március 24. 09:57

Tudatos koncepció, hogy a Pannon Bormustra zsűrijébe egyaránt meghívnak neves, Master of Wine, illetve Master Sommelier címmel rendelkező szakembereket, de mellettük véleményformáló szakírókat, bloggereket is. A szervezők szerint ennek oka, hogy hazánk a nemzetközi borvilágban még mindig egzotikus országnak számít és sok szakértő sem ismer a tokajiakon kívül más magyar bort.

Master of Wine-ok és borszakírók

Az idei zsűri legnevesebb tagja a brit Tim Atkin MW, az International Wine Challenge alelnöke, akit a Wine Intelligence kutatóintézet 2012-ben beválasztott a világ tíz legbefolyásosabb borszakértője közé. A másik sztárvendég Steven D. Tanzer, ő 1985 óta adja ki és főszerkesztőként vezeti a befolyásos Internationak Wine Cellar című amerikai folyóiratot. A magyarok számára fontos lengyel borpiacról Tomasz Prange-Barczynski, a legnépszerűbb helyi szaklap, a Wino alapító-főszerkesztője érkezik.

Master Sommelier-k és sommelier világbajnokok

A három szakíró mellett idén három sommelier is helyet kap a zsűri külföldi tagjai között, ők abban segíthetnek majd, hogy fontos referenciapontokra, a világ legnevesebb éttermeibe kerülhessenek be a magyar borok. Isa Bal MS, Heston Blumenthal három Michelin-csillagos étterme, a The Fat Duck fősommelier-jeként kóstolja majd a mustrára nevezett tételeket, az egyre fontosabb skandináv piacot pedig Andreas Larsson svéd sommelier világbajnok és Christian Aaro, a Dán Sommelier Szövetség elnöke képviseli.

És három magyar borszakértő

Természetesen nemcsak külföldi szaktekintélyek bírálnak. Magyarországról Mészáros Gabriella, a Borkollégium elnöke, Csizmadia-Honigh Péter, a londoni Institute of Master of Wine oktatási menedzsere és a Royal Somló szőlőbirtok tulajdonosa, valamint Kató András, a Terroir Club borkereskedés vezetője és tulajdonosa kap helyet a zsűriben.

A bormustrára április 30-ig várják a nevezéseket a borászoktól. A bírálatra május 8. és 10. között a Pannonhalmi Főapátságban kerül sor. A zsűritagok az első másfél napon a várhatóan mintegy 300 nevezett tételből kiválasztják a legjobb százat, majd a második másfél napos szakaszban ezeket újrakóstolva a bormustra legjobbjait.

Újdonság lesz, hogy minden nevező borász megismerheti borai írásos értékelését, így fontos visszajelzést kaphat a befolyásos szakemberekből álló zsűritől. Idén várhatóan egy bizonyos ponthatár fölött a nevezett borok pontszámait a közönség is megismerheti. A borverseny eredményhirdetését és díjátadó ünnepségét május 11-én Budapesten tartják.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!