Tervezői is elhatárolódnak a milánói szörnytől

2015. április 09. 11:22

Nyilatkozatban határolódnak el a 2015-ös milánói Expo magyar pavilonjának vezető tervezői a befejezéshez közeli monstrumtól. Az Ertsey Attila, Herczeg Ágnes, Stocker György, Podoski György és Borsiné Arató Éva által aláírt dokumentum szerint tavaly nyár óta a terv továbbtervezéséből és mindenfajta, a tervezőket érintő információ-áramlásból ki voltak iktatva, ezért felelősséget sem vállalnak a megvalósuló épületért.

2015. április 09. 11:22
Elhatárolódnak a befejezéshez közeli építészeti monstrumtól a 2015-ös milánói Expo magyar pavilonjának vezető tervezői – ezt szerdán egy, az Építészfórumon megjelent nyilatkozatban közölték.
 
Az Ertsey Attila, Herczeg Ágnes, Stocker György, Podoski György és Borsiné Arató Éva által aláírt nyilatkozat szerint a pavilon tenderterveit 2014. július 28-án átadták a megbízónak, azóta viszont a terv továbbtervezéséből és mindenfajta, a tervezőket érintő információ-áramlásból ki voltak iktatva.
 
A Milánóban építési engedélyt kapott tervet – mint írják – nem is látták, s a kiviteli tervek készítésében – bár szóbeli ígéretet kaptak rá – még tervezői felügyelet, konzultáció, egyeztetés címén sem volt módjuk közreműködni.
 
„A médiában megjelent, a pavilon megnyitását beharangozó előzetes összeállításban szereplő látványterveken bemutatott épület több részletben eltér az általunk készített tervekről. A látványterveket nem az eredeti tervezői team tagja készítette, annak színvonala sem köthető hozzánk.”
 
Hozzáteszik: a pavilon és kert üzenete és annak megjelenési formája attól, amit jó szívvel képviselni tudunk, aminek magvalósulásáért küzdöttünk, és támadások tömegét elszenvedtük, immár tarthatatlan mértékben eltávolodott.
 
Mivel a fentiek ellenére a médiában a pavilon szerzői közt továbbra is szerepel a nevünk, olasz újságok és kollégák keresnek meg bennünket, hogy publikáljunk –, kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy a pavilon megvalósuló, végső változatától elhatárolódunk, annak építészeti – műszaki színvonaláért, működőképességéért, a terem hangzásáért felelősséget nem vállalunk.

Összesen 124 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Türelem
2015. április 09. 20:39
Ki bírálta el a pályázatokat? Aki ezt megtette, annak ízlésvilágát, szellemi üzenetét tükrözi az egész. Súlyos milliókért...
tango47
2015. április 09. 19:13
Remélem, hogy Szőcs (ha jól tudom ő választotta ezt a szörnyedvényt a más javaslatok ellenére) maradványértéken megveszi az "épületet" és elhelyezi a kertjében.
Tintamin
2015. április 09. 17:43
A fideszes politika pont olyan, mint a kommunista: beleszól mindenbe, abba is, amihez nem ért. Ja, semmihez nem ért.
gepida
2015. április 09. 17:16
Meglátták mit is terveztek, és elszörnyedtek tőle.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!