Fény felé repülnek

2015. július 21. 09:04

Spontán erjedés, héjon áztatás, chardonnay-dominancia, magas, de szuper savak. Második évjáratát mutatta be nekünk az etyeki Szépvölgyön ÁT pince egyik tulajdonosa, Imre Ádám, aki a családi kötődés miatt a Kex zenekar Zöld sárga daláról elnevezett borukat is megmutatta.

2015. július 21. 09:04
Bukovics Martin

Az etyeki borvidéken sorra bukkannak fel olyan apró pincészetek, amelyek egyedi, kis palackszámú boraikkal szeretnék meghódítani a budapesti borbárok közönségét. Ilyen pincészetnek indult a Szépvölgyön ÁT is, amely a Borrajongó egy részletes tavalyi beszámolója szerint 2012 óta gazdálkodik az etyeki borvidéken, és gyakorlatilag a 2013-as boraival debütált. A mostani a második évjáratuk, és van bőven tervük a jövőre: a kezdeti 0,4 hektárból egy év múlva már 3,5 hektár lesz, ha minden jól megy. A Palotanegyed szívében, a Mikszáth téren lévő Lumen Kávézóban mutatta be egy kisebb társaságnak 2014-es borait a Szépvölgyön ÁT pince egyik tulajdonosa, Imre Ádám. 

*

A 2014-es sauvignon blanc nyitotta a sort. Erős, klasszikus, fajtajelleges, a Loire-menti sauvignon blanc-okra emlékeztető illat fogadott. Imre Ádám elmondta, a pince borai spontán erjednek, és többnyire egy kis tápsót is kapnak. Itt most tettek egy próbát illatfokozó tápsó használatával, és hát mit mondjak: jót tett a bornak. A sauvignon blanc ötöde 300 literes másodtöltésű hordókban volt öt hónapon keresztül, a többi tartályban. A fát érezni bár, de nem okoz problémát, ahogyan a 8,2 g/l-es savtartalom sem, amit bár érezni, de csak frissebbé, ropogósabbá teszi a bort.

Hasonló stílusban készült a 2014-es szürkebarát, csak itt kisebb, 225 literes volt a hordó: fajtajelleges bor ez is, de a sauvignon blanc-hoz képest kevésbé aromagazdag. Picit vékony, de kóstolótársam szerint van benne egyfajta etyeki meszes mineralitás, valamint az évjáratra jellemző magas savak tartják ezt is rendesen.

Bogarak elmennek / röptükben zenélnek

A pince birtokbora vagy slágerterméke a 2014-es Zöldsárga: a Kex zenekar legendás, sokat feldolgozott számáról elnevezett házasítás ezúttal 35 százalékban sauvignon blanc-ból, 35 százalék szürkebarátból, 17 százalék chardonnay-ból és 13 százalék zöldvelteliniből áll. Az alapanyag tartályban és részben hordóban erjedt, ízben a chardonnay és a szürkebarát dominálja: picit még kénes, de testes, vajas bor. 

A chardonnay-alapú házasítás után jött maga a chardonnay, vagyis a 2014-es kereklevelű. Bármennyire is kiábrándítóan hangzik, nem ősmagyar szőlőfajtáról van szó, hanem a chardonnay egyik magyar elnevezéséről, amit a pincészet a címkék tipográfiája miatt használ: a chardonnay szót elég nehéz két sorba tördelni, ezt viszont gond nélkül el lehet választani középen. A 2014-es savaknak köszönhetően filigrán bor, az Orbán-dűlőről készült vásárolt alapanyagból készült. Egy napig héjon áztatták, majd ötszáz literes hordóba került, ahol nyolc hónapig durvaseprőn érlelték.

Tölgyfának törzsében / hallgattam én őket

Hasonló volt a pincészet 2014-es zöldveltelinije is: vakon simán chardonnay-nak tippeltem volna, talán az ebben a mezőnyben kifejezetten lomhának tűnő 5,9 g/l-es savtartalom miatt. Héjon áztatták ezt a bort is, majd finomseprőn érlelték. Kóstolótársaim sósságot emlegettek, valamint egy vonzó egreses-barackos utóízt.

A végére egy forgalomba sajnos nem kerülő tétel érkezett: a Szépvölgyön ÁT már egészen sillerszerű 2014-es pinot noir rozéja áradó meggyes ízeivel és komoly beltartalmával azonnal rajongóvá tett. Igazi örömbor, csak sajnos 130 palacknál nincs több belőle.

A borokat a 2000-2500 forint körüli árszegmensbe lőtték be pinceáron. Megfoghatóak, kóstolhatóak és megvásárolhatóak például a Képzeld el borbárban.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!