Nem az Országgyűlés, a Fővárosi Közgyűlés lesz az értelmes viták színtere
Bár nem úgy, ahogy ezt Karácsony Gergely gondolta, de létrejön az úgynevezett Budapest Köztársaság.
Csütörtök déltől már egy új határátlépési ponton keresztül, új nyomvonalon haladhat a forgalom Kőszeg és az ausztriai Rőtfalva között – jelentette be Hende Csaba (Fidesz) az Országgyűlés törtvényalkotásért felelős alelnöke Ágh Péterrel (Fidesz) a térség országgyűlési képviselőjével és Básthy Bélával (Fidesz) Kőszeg polgármesterével közösen tartott sajtótájékoztatóján a beruházás helyszínén.
Hende Csaba úgy fogalmazott: a több mint 1,5 milliárd forintból megvalósult, közel két kilométer hosszúságú útszakasz a 87-es főút új szakaszaként egy új határátlépési pontot hoz létre Magyarország és Ausztria között, folytatása pedig osztrák oldalon Rattersdorfot megkerülve közvetlen összeköttetést biztosít a B61-es úttal, amely az S31-es úttal kapcsolódva megkönnyíti az ausztriai és az európai gyorsforgalmi úthálózat elérését.
Hozzátette: az M87-es autót építésének előkészítése „gőzerővel” folyik, és szintén előkészítés alatt áll a Szombathelyet északkeleti irányban elkerülő út megépítése is amely az M86-os autóút a M87-es út és a 89-es utat fogja összekötni, elvezetve a bucsi és a kőszegi határátkelőhely felől érkező és oda irányuló forgalmat.
(MTI)
Fotó: Nif.hu