Itt a Riserva: a Zwack előrukkolt az Unicum nagytestvérével

2017. március 22. 16:02

Pár kiválasztott vendéglátóhelyen már év eleje óta kapható az Unicum Riserva, a boltok polcain azonban csak nyár elejétől lesz megtalálható a Zwack Unicum új terméke, amit a gyógynövénylikőrök közül elsőként a szuperprémium kategóriába pozicionál a cég.

2017. március 22. 16:02

Az Unicum Riserva különlegessége a „dupla hordós” érlelésben rejlik, fogalmaz a cég sajtóközleménye. Ebből kiderül: a termék alapját képező Unicumot először a budapesti Soroksári úti pincerendszer legnagyobb és legidősebb - ebben az évben éppen 80 éves születésnapját ünneplő - hordójában érlelik, amely az egyetlen hordó a pincében, mely túlélte a II. világháborút is. A hosszú évtizedek során a hordó dongáiban képződött speciális anyag az úgynevezett „fekete méz”, amely az Unicum Riserva legdominánsabb összetevője. Mivel az Unicum Riserva alapkarakterét ez a fekete méz adja meg, a termék limitált mennyiségben készül a hordó kapacitásához mérten.  

Tokaji aszús hordóban érlelik

A 80 éves hordóból tokaji aszús hordóba kerül az Unicum, innen ered a „dupla hordós” érlelés kifejezés. Ez a jellegzetes gönci hordós eljárás lágyságot és Tokaj karakterét adja hozzá az italhoz, amelynek köszönhetően a botritisz hatása is érezhető a likőrben. Az Unicum Riservát ezután a Dobogó Pincészet 2007-es tokaji aszúja teszi teljessé. 

Az új Unicum-termék ízéről a sajtóközleményből szintén megtudtunk dolgokat. Azáltal, hogy a jól ismert keserédes íz találkozik a tokaji aszúval, az Unicum Riserva komplex ízvilága lágyabbá, de ugyanakkor fűszeresebbé, gyümölcsösebbé válik egy csipet sárgabarackos, finoman gyógynövényes, hűs, mentás fuvallattal. 

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2017. március 28. 20:21
"ez egy kommersz pálinka fűszerezve." Iszonyú nagy tévedés! Nem pálinka, hanem Győrből hozott ipari szesz, valamilyen gazokkal megízesítve. (Nagy tartálykocsikban érkezik, kb. öt ember kezeli a gépeket, ennyi embernek ad munkát.) Annyira unikum, hogy Németországban minden falunak van egy "titkos" receptje. Tizenkettő egy tucat. Ja, adnak még hozzá marketinget a parasztoknak. Hol van ez a pálinkától, ahol minden üveget kb. 10 kiló gyümölcsből állítanak elő, ezt meg fél kiló kukoricából? Egyébként meg utálom, mert szar az íze.
koronaszepe
2017. március 28. 13:13
Nekem az Unicum jobb, a Jager túl édeskés, sok benne az ànizs.
PiriReis
2017. március 28. 11:08
Köszi,jól látod,én sem gondolom másképp! Ezt mifelénk vakításnak nevezik! Mások meg úgy híjják': Reklám. Az Unicum kapcsán: -Az Unicum veszített a piacából,amióta a Jaegermeister megjelent. Bepróbálkozott a Next-tel, nem túl nagy sikerrel. Aztán jött a Szilvás Unicum, na az sem nyert. És most itt az új termék. Ez sem fog nyerni. A jaegermeister maradt az,ami. Elfoglalta a helyét. És köszöni,jól van!
SilentBob
2017. március 28. 11:08
Igen. Nagy legendát keritettek köréje a fuldokló faszival, mint az SZDSZ köré a szürkeállománnyal. Szerintem a háború előtt se itta senki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!