Küzdelmes volt az életem, de ez sosem fárasztott! – 70 éves a legendás vitorlázó, Fa Nándor

2023. július 09. 19:35

A sportember a karrierjével kapcsolatban azt is elárulta: egy verseny közben megszűnik a fáradtság, éppen ezért – ahogy fogalmaz – „abbahagyni sosem lehet - legfeljebb meghalni...”.

2023. július 09. 19:35
Fa Nándor
Vámos Tamás
Vámos Tamás

 Fa Nándor 1986-ban vált országszerte ismertté, amikor társával, Gál Józseffel együtt, 

a 31 láb hosszú Szent Jupát vitorlással első magyar egységként – a Jóreménység fokát és a Horn-fokot is érintve (utóbbit a vitorlások Mount Everestjeként emlegetik) – két év alatt megkerülték a Földet.

Ezt követően számtalan viadalon egyedül is bizonyított, többször indult a legendás Vendée Globe-on, amelyet nem véletlenül tartanak a világ legnehezebb vitorlásversenyének, hiszen valamennyi versenyzőnek kikötés és külső segítség igénybe vétele nélkül, csak a rendszeres rádiómeteorológiára támaszkodva kell megtennie az utat. A kijelölt áthaladási pontokat érinteniük kell, ezen túlmenően azonban mindenki szabadon választhatja meg útvonalát. Fa Nándor mindannyiszor közel 100 nap alatt kerülte meg a Földet teljesen egyedül, utoljára 2017-ben állt rajthoz, ekkor 93 nap és 22 óra alatt teljesítette a távot. 

Fa Nándor
Egy emlékezetes siker a sok közül: ötödik helyezés a Vendée Globe-on!
Fotó: MTI/Czika László

„Szellemileg mindig többként, mindig erősebben tértem haza”

A vitorlázó magányosságáról éppen a Mandinernek nyilatkozott három éve:

„A magány egy létező lelkiállapot. Aki az óceánon magányos, azt valaki kilökte oda álmában. Aki tudatosan száll egyedül vízre, az vállalja az egyedüllétet, az egyéni teljesítményt. Ezek az egyszemélyes utak engem mindig építettek, inspiráltak. A saját izzadságos munkám, küzdelmeim és örömeim révén fejlődhettem. Szellemileg, lelkileg mindig többként, mindig erősebben tértem haza.”

Fa Nándor azt is elmondta, nem mindennapi karrierje alatt egyszer sem fordult elő, hogy feladjon egy versenyt - sem szárazföldön, sem vízen. „Nem az a fajta ember vagyok,  aki elhatároz valamit, és aztán föladja, mert elfáradt. Ne tévesszen meg senkit: egy óceánon egyedül vitorlázni egyáltalán nem könnyű feladat, de egy verseny közben már nem létezik fáradtság, legfeljebb meghalni lehet, de abbahagyni nem!”

FA Nándor
Fa Nándort természetesen a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete is a tagjai közé fogadta Fotó: MTI/Bruzák Noémi

„Melózni kellett, tanulni, és vállalni annak a felelősségét, hogy ez jó vagy sem”

Kalandjairól három könyvet is írt, „A Szent Jupát 700 napja”, „Magad, uram”, valamint „Kalandjaim a Föld körül” címmel. Visszavonulása óta rendszeresen tart előadásokat, élménybeszámolókat és rendhagyó tanórákat, ahol a következő generációval is megismerteti egyedülálló élményeit, sikereit, kudarcait.

Egyedi pályafutása egyfajta összegzéseként a következő hitvallást fogalmazta meg:

„Az elmúlt évek alatt megtanultam, hogy ha valamit el akarok érni, csak magamra számíthatok, hiszen semmit nem löktek elém, mindent saját magam alkottam meg. Ez a tudat sosem fárasztott engem, ezzel együtt igen küzdelmes volt az életem. Melózni kellett, tanulni, és vállalni annak a felelősségét, hogy ez jó vagy sem, aztán persze megtanultam bízni abban, hogy jó, amit csinálok. Első hallásra ez lehet, hogy fárasztónak és megterhelőnek tűnik, ugyanakkor léleképítő és szép dolog is egyben. 

Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy így alakult az életem, mert ez mindig engem épített és épít. Építi a  lelkemet, az önbizalmamat és a személyiségemet.

  A vitorlázás pedig nem más, mint ismerkedés a saját lelkivilágommal és a természettel. Ez így, együtt - egy nagyon gyönyörű csomag!”

Áder János; FA Nándor;
A Magyar Kormány is elismerte a nem mindennapi életutat
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

„Nem érzem azt, hogy kopnék, egyelőre mindent bírok”

Fa Nándort 2018-ban a Magyar Vitorlás Szövetség tiszteletbeli elnökének választották, ugyanebben az évben a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének is tagja lett. Sportteljesítményét 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének polgári fokozatával ismerték el, Székesfehérvár díszpolgárává választotta. 1995-ben Sportdicsőség-díjat, 2004-ben a Nemzeti Sportszövetség Különdíját kapta meg. 2017-ben a Magyar Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozat) kitüntetést, 2017-ben Magyar Örökség Díjat és Fair play-életműdíjat vehetett át. 

Fa Nándor a feol.hu-n elmondta, 70 évesen is ugyanolyan aktív az élete, mint korábban, „sem az érzéseimre, sem a hangulatomra, sem egyéb másra nem nyomja rá a bélyegét ez a hetven év. Nem érzem azt, hogy kopnék, egyelőre mindent bírok”. A legendás vitorlázó azt is hozzátette: bármilyen sikeres volt a pályafutása, ma már a gyermekei biztonsága és jövője a legfontosabb számára, de a vitorlázástól sem távolodott el: immár két éve utódját, Weöres Szabolcsot segíti abban, hogy minél sikeresebben teljesítse a Vendée Globe-ot.

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kvmny
2023. július 10. 22:20
Én a 80-as években tett 2 éves utat irigylem tőle. Minden teljesítményt meg lehet haladni, minden csúcsot meg lehet dönteni, de a 80-as évek világába nem lehet visszamenni. Akkor még volt valódi "diverzitás" a világban, ma már minden ugyanaz, mindenhol mcdonalds-ok vannak, mindenki ugyanazt nézi a tévében, ugyanazt a zenét hallgatja, ugyanazt a divatot követi, ugyanazt a telefont nyomkodja.
connorj
2023. július 10. 01:26
Még sokáig éljél¡ https://m.youtube.com/watch?v=c_6S-v7zyDU
elfújta az ellenszél
2023. július 10. 00:33
Mindenre elszántnak kellett lenni ahhoz, hogy a közismerten rozoga és alkalmatlan Balaton 31-essel nekiinduljon egy földkörüli útnak. Ahhoz képest talán nem is olyan merész dolog volna újra kinyitni a Szent Jupát éttermet a Moszkva, helyesebben Széll Kálmán térnél. Nekem mindenesetre hiányzik
kérdés
2023. július 09. 22:05
A legidősebb unoka már többször lapozgatta Magad,uram c. könyvét. A fiatalokat inkább óvatosságból, de nem rábeszélem az ilyen példaértékű életek történetének olvasására, hanem kézközelben hagyom a könyvet, ha kérdez, akkor röviden felelek, épp annyit, hogy a kíváncsiság ne hagyjon nyugtot képzeletének....remélem, még sok előadást fog tartani a gyerekeknek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!