Tábor cáfol, a #winelover szerinte nem emlékszik. Ő igen

2016. március 20. 08:58

Folytatódik a nyilatkozatháború: cáfolja a #winelover hazai nagykövetének állításait Tábor István, a Winelovers-rendezvények tulajdonosa. Tábor egy lapunk rendelkezésére bocsátott 2013-as levelezéssel bizonyítja: a #winelover-alapító Luiz Albertónak nem volt kifogása a névválasztással kapcsolatban, ráadásul a nemzetközi mozgalom eleve csak a hashtaggel ellátott nevet védte le.

2016. március 20. 08:58
Bukovics Martin

Már a Winelovers elnevezésről folytatódik a lapunk által kirobbantott boros kitiltási botrány körüli nyilatkozatháború: szombaton a #winelover elnevezésű nemzetközi boros mozgalom magyarországi nagykövetének, Tóth Ritának a nyilatkozata kavart port, melyben Tábor István pénteki, lapunkban megjelent levelére válaszolt. Tábor azt írta, a #winelover-alapító Luiz Alberto tudtával és beleegyezésével használják a Winelovers-nevet. A Tábor rendezvényeiről az azokról alkotott negatív véleménye miatt korábban kitiltott Tóth Rita ezt Facebook-oldalán cáfolta, amely cáfolatot aztán hozzászólásában maga Luiz Alberto is megerősített. Ez a nyilatkozat így hangzott:

„Félreértések elkerülése végett és Luiz Winelover Alberto kérésének megfelelően szeretném egyértelművé tenni, hogy a nemzetközi ‪#‎winelover‬ közösség se nem hagyta jóvá, se nem adta áldását a Winelovers név használatára a szóban forgó hazai rendezvénysorozatra. 2014 februárja óta a közösség kinevezett nagykövete Tóth Rita, Nemzetközi Borakadémikus. További info hamarosan...”

Tábor István ennek kapcsán következőket írta a Mandiner.bornak:

Megdöbbenéssel olvastam Tóth Rita cikkét az oldalon, amelyben azt írta, hogy »A nemzetközi ‪#‎winelover közösség se nem hagyta jóvá, se nem adta áldását a Winelovers név használatára a szóban forgó hazai rendezvénysorozatra.« 

Az egyik érve szerint ő 2014 februárja óta a közösség kinevezett nagykövete, ám a szóban forgó megerősítés még 2013. június 19-én történt, amely természetesen megelőzte az első rendezvényünk szervezését. Luiz Alberto pedig bizonyára nem emlékszik válaszára, amit a félreértések elkerülése végett szó szerint, képként közlünk. De az is elképzelhető, hogy mi értettük félre azon mondatokat, amelyek angolul így szólnak: »Please feel free to use winelover. This is not a problem for us at all.«”

Tábor István rendelkezésünkre bocsátott egy ezt bizonyító levélváltást is, melyben a #winelover mozgalom atyja és vezetője, Luiz Alberto 2013. június 19-én következőket írta Tábor kérdésére, miszerint mennyire zavarja őket a névhasonlóság:

„#winelover is a protected brand in Europe. As you mentioned, there are many winelover something out there, but we are the only one allowed to use #winelover (with the hashtag). Please feel free to use winelover. This is not a problem for us at all.”

Ennek értelmében a #hashtag nélküli Winelover-nevet nem védték le Luiz Albertóék, a Winelovers-t pedig pláne nem. A levélben Tábor egy esetleges együttműködési lehetőséget is felkínált a #winelover közösségnek: kedvezményes belépőjegyeket, a mesterkurzusokon való részvételt, valamint a #winelover-események Táborhoz tartozó honlapokon (ezek a Vinoport és a Borászportál) történő promócióját ajánlotta fel nekik.

Luiz Alberto erre úgy válaszolt: mindig érdeklődnek új lehetőségek iránt, ezért arra kéri Tábort, fejtse ki bővebben is ajánlatát, és beszéljenek majd róla.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!