Szerelemből csináljuk

2014. április 17. 20:21

Az idén piacra kerülő nedűnk 80 százalékát már előjegyzésben eladtuk. A minimális nyereségünket a szőlőtőkék és a romos birtoképület felújítására fordítjuk.

2014. április 17. 20:21
Gősi Péter

„Aki a borhoz közel került, egyetért Márai Sándorral, aki ezt írta: Ha negyven éves leszek, pincém lesz. Nekem is az volt az álmom, hogy egyszer saját borom legyen, amit végül is barátommal, Molnár Szabolcs borásszal valósítottam meg.

Olaszrizlinggel foglalkozunk - a Jásdi pincében dolgozzuk fel a szőlőt -, ami a csopaki dűlőkben jól érzi magát, egyedi bort képes adni. Mi is ezekre a különlegességre fektetjük a hangsúlyt, amit értékelnek az emberek. Az első ötezer palackunkat 2013-ban hoztuk forgalomba, amire felfigyelt a szakma is. Tavaly nyáron az ország legnagyobb borkereskedője 75 mintából hatot választott ki, a mienk is köztük volt.

Az idén piacra kerülő nedűnk 80 százalékát már előjegyzésben eladtuk. A minimális nyereségünket a szőlőtőkék és a romos birtoképület felújítására fordítjuk. Szóval, mi ezt szerelemből csináljuk, ez a hobbink, ezért ilyenek a boraink!”

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Apáczai
2014. április 20. 08:45
Kenyeret és húst (szerencsére) többen fogyasztanak és termelnek, mint alkoholos italokat, mégis a borászokat szolgálja a média, nem a pékeket. Nem a henteseket és a cukrászokat. Miféle lobbi ez? Kiknek a biznisze viszi el ebbe az irányba az agymosást?
trendo
2014. április 18. 11:01
Sok sikert! "A bor köznyelve a rizling" (Márai)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!