Különleges évjárat

2015. október 12. 10:07

A különleges, aszályos évjárat nagyon korai kezdést hozott szüretkor. A szeptember végi és október elejei esők szép aszútermést ígérnek – írta a Mandiner.bornak küldött szüreti beszámolójában a Tokaj-Hétszőlő borásza.

2015. október 12. 10:07
Makai Gergely

A tavalyi, 2014-es évjárat után bizakodva vártuk a 2015-ös fejleményeket, mondván, hogy mindenképp jobb évjárat következik, bár '14-ben a szép aszútermés azért kárpótolt minket a mennyiségi veszteségekért.

Jelentősebb téli csapadék nélkül vártuk a tavaszt, a fakadás fagymentesen április első dekádjában indult be. A várt téli hó és eső után azonban a tavaszi csapadék is elmaradt, alig volt egy-két kisebb eső májusban, aminek a nyoma egy órán belül el is tűnt... Már komoly szárazsággal indultunk neki a nyárnak, júniusig csak 180 mm esővel a hátunk mögött, és egészen szeptemberig mondogattuk a látogatóknak és magunknak, hogy még nem értük el a 200 mm csapadékot sem. Közben 5 nyári hőhullámmal kellett megbirkózni, ami nem csak az ültetvényt, de a szőlőben dolgozókat is kemény próba elé állította. Több olyan napunk volt, amikor a napi átlaghőmérséklet elérte a 30 Celsius fokot!

Az aszály és a meleg miatt komoly növényvédelmi problémánk nem volt, szüretre a szőlők mind peronoszpóra és lisztharmatmentesek maradtak. A megfelelő tápanyag utánpótlás sokat segített a tőkéknek az aszály átvészelésében, szép, bár a vártnál kisebb bogyójú fürtöket neveltek.

A különleges évjárat nagyon korai kezdést hozott szüretkor, a félszáraz muskotályt már augusztusban, a száraz Furmintokat szeptember legelején szedtük (hol van már itt az október eleji kezdés!) igen jó cukor-sav aránnyal, komplex aromavilággal. A késői Hárslevelűk egy része is már erjed, de a szüret java része még hátra van. A szeptember végi és október elejei esők ugyanis szép aszútermést ígérnek, több parcellában is szinte berobbant a Furmint aszúsodása. A pincében is nagy erőkkel készülünk a késői szüretek, szamorodnik és aszúk fogadására.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mojjo
2015. október 12. 16:49
Ha engem mégis érdekel, az nagy para? :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!