Dúzsi Tamás az év bortermelője

2014. december 05. 14:13

Döntött a Magyar Bor Akadémia: az öt legtöbb szavazatot kapott borász közül idén Dúzsi Tamást, a rozékirálynak nevezett szekszárdi borászt választotta az év bortermelőjévé.

2014. december 05. 14:13

Dúzsi Tamás a pincészetének Facebook-oldalára feltöltött rövid életrajz szerint a Garay János Gimnázium akkori szőlész-borász osztályában kezdte tanulmányait, majd ezután Gyöngyösön szerzett kertészmérnök szőlész-borász diplomát, Lengyelen az agrár-szakközépiskolában ezt oktatta, majd az Aliscavinnél a palackozóüzem feje volt. Innen vezetett az útja a szekszárdi családi gazdasághoz, amit 1994 óta vezet.

Főként a számos szőlőfajtából elkészített rozéit kapta fel a közönség, de a pincészet ezen kívül fehérborokkal, vörös fajtaborokkal és házasításokkal is foglalkozik a kezdetek óta. Jelenleg 26,5 hektár saját szőlőt művel, de bérelt és termeltetett területeivel együtt 45 hektárról készít bort a család.

A díjat adományozó Magyar Bor Akadémia a lapunknak küldött sajtóanyagban leszögezi: a díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért, a borszakmáért tett erőfeszítéseiért adományozható. 

Nagy felhajtás volt idén a díj körül

A díjért Koch Csaba, Bolyki János, Borbély Tamás és Szőke Mátyás versengett — mivel ez a lista kísértetiesen hasonlított az eddigi évek listáira, többen nagyobb nyilvánosságot követelve a Facebookon tették közzé szavazatukat. A díj történetében idén fordult elő először, hogy az egyik esélyes, a szintén szekszárdi Heimann Zoltán úgy döntött, visszalép: indoklása szerint azért, hogy teret engedjen másoknak is.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2015. július 03. 19:12
Gondolom fideszes. Manapság minden prominens fideszes, vagy borász, vagy fociklub tulajdonos. És akinek nincs Mádon egy fél hegyoldala, az annyit is ér! Szebb Jövőt!
komondor
2014. december 06. 13:39
59
kukagyerek
2014. december 06. 13:39
Fidesz tagsági igazolványának a száma??? :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!