Bussay László

2015. december 11. 16:02
Végre egy jó, nagyrészt magyar borsor, amelynek minden tagját élmény volt kóstolni. Ki gondolta volna, hogy ehhez 5 éves hazai rajnai rizlingeket kell bontani?!
2015. június 7. 14:56
Ha Tokajból sikert csinálunk, az ország is sikeres lesz. Ha ebből sem tudunk sikert faragni, akkor semmiből sem leszünk képesek.
2015. június 4. 10:33
Bár apa borásziskolába nem engedett minket, azt mondta, nem akarja, hogy elrontsanak, az erdőben, a szőlőben mindent megtanított nekünk a természetről.
Posztumusz-díj
2015. április 24. 22:21
A borászok a tavaly elhunyt Dr. Bussay Lászlónak adták a 2015-ös Borászok borásza-díjat. Az elismerést a borász lányai vették át, akik arról beszéltek, édesapjuk minden egyes tőkében tovább él.
2015. március 11. 10:53
Lezajlott az idei Borászok Borásza szavazás első fordulója. Ez első körben leadott voksok alapján a következő öt borász jutott a döntőbe: a tokaji Bodó Judit, a felvidéki Bott Frigyes, a zalai Bussay László, a villányi Ipacs Szabó István és a mátrai Karner Gábor.
Szerintem
2015. február 13. 9:50
Az olaszrizling hazánk legelterjedtebb fehér szőlő- és borfajtája, így sorsa valahol a magyar bor sorsa is - ezzel a felütéssel szervezett kóstolót Csopak. Csörnyeföldtől Kürtön át Egerig akadt a pincéknek képviselője: a Jásdi borteraszon és a Szent Donát pincéjében összesen több mint harmincan töltöttek a poharakba. Teltház volt, ragyogó napsütés, és sok debütáló tétel.
2014. szeptember 18. 10:00
Bussay László karaktere, habitusa is bizonyára kellettek ahhoz, hogy egy kis határ menti falu országos rajongótáborra tegyen szert a hazai borivók köreiben.
2014. augusztus 19. 20:09
A zalai borvidéket a hazai borkedvelők térképére boraival ismét felhelyező csörnyeföldi orvos-borászra, Bussay Lászlóra ezzel emlékezünk.
2014. augusztus 19. 19:39
Laci minden találkozásunkkor megnevettette az embert, egy mondata szállóigévé is vált nálunk.
2014. augusztus 19. 19:31
Boroddal hosszan ismerkedsz, és hamar búcsúzol. Úri kegy, ha még elköszönni is kapsz időt. Örülj még egy kicsit, mert anélkül borod savanyú, házad üres marad.
2014. augusztus 19. 17:36
Hosszan tartó betegség után elhunyt dr. Bussay László. A csörnyeföldi Bussay Pince tulajdonosa, borásza nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a zalai borok ismertségre tettek szert.
2014. március 10. 18:50
Berecz Stephanie, Bussay László, Ipacs Szabó István, Jásdi István és Tiffán Ede a Borászok Borásza díj idei döntősei.
2013. március 15. 7:45
A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából két ismert hazai borászt, az egri Lőrincz Györgyöt és a zalai Bussay Lászlót, illetve két borszakembert, Dr. Kállay Miklóst és Zilai Zoltánt tüntetett ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
2012. április 12. 10:25
Április 13-án, pénteken este kiderül, ki lesz 2012-ben a borászok borásza - vagyis az a szakember, akit szakmája a legjobbnak tart. Az első borászok borásza díjat 2007-ben a tokaji Demeter Zoltán kapta - a Borászportál 2011-es videójában a zalai borvidéken borászkodó Bussay Lászlót ajánlotta a díjra.
2012. március 6. 11:12
Gondoltátok volna, hogy egykor az ország egyik legmeghatározóbb borvidéke volt a zalai? Ma sajnos az ihatatlan, leginkább direkttermőkből szűrt „bor” szinonimájaként kerül szóba a legtöbb helyen.
Borbarát
2012. március 5. 10:21
Megtalálta-e már identitását Tokaj-Hegyalja, és mi a borvidék legnagyobb problémája? Mire taníthatnak meg a száraz borok? Milyen ma a borsajtó? Miért lett hazaáruló a Borbarát magazin? A Mandiner.bor Alkonyi Lászlót, a Tokajwine.net főszerkesztőjét, Tokaj-Hegyalja legnagyobb hazai ismerőjét kérdezte. Nagyinterjúnk első része.