chardonnay

2017. május 27. 10:21
Egykori főiskoláján elmondott évzáró beszédében vallott a borról a demokraták tavalyi elnökjelöltje.
2017. január 6. 9:58
Nem mondom, hogy könnyen érthető bor, de a borértők közt sikert arat. Élmény volt kóstolni. Még nagyon fiatal, szívesen kóstolnám 2-3 év múlva.
2016. november 11. 10:45
Lehet, hogy a magyar borászat szempontjából a chardonnay státusza a kolorádóbogár szintjéhez közelít, de ettől még nem szégyen, ha jó borok készülnek belőle.
2016
2016. november 3. 12:13
A szüretet szeptember 13-án (születésnapomon) kezdtük a pezsgőalapnak szánt chardonnay-val, és utána a kivárásra és a precíz időzítésre alapoztunk.
2016. október 21. 16:33
Itt az első magyar fehérpalackos pezsgő: a Törley idén ősszel dobja piacra a fehér palackos, tartályos erjesztésű fajtapezsgőt édes és száraz ízben. A száraz chardonnayból, az édes pedig sárgamuskotályból készült.
2016. április 28. 14:37
A Széll Tamás vezette magyar Bocuse d'Or-csapat ellátogatott a Törley budafoki pezsgőpincészetébe, hogy ott Koczuba Róbert pezsgőmester elmesélje nekik, hogyan készülnek a cég termékei. A Bocuse d'Or európai döntőjét Budapesten rendezik, csak magyar borokat szolgálnak majd fel.
2016. április 20. 11:33
A rizling nagyon érdekes volt, mert félszáraz, de én kóstolás alapján félédesnek gondoltam. Hihetetlenül krémes, olajos bor volt. 16% alkoholtartalommal! Az még a vörösboroknál is ritka, fehérbornál még soha nem találkoztam ilyennel.
2016. április 11. 15:22
Lehet, hogy tényleg nincs az olaszrizlingek esetében olyan varázslat, amit egy rajnaitól, chardonnaytól vagy a furminttól kaphatunk?
Ház bora
2016. március 31. 14:21
Sokaknak jut eszébe kellemetlen élmény, amikor a ház bora szókapcsolatot emlegeti fel valaki. A Palack és a 0,75 bisztró csapata most arra tett kísérletet, hogy megújítsa és újra jó színben tüntesse fel a ház borát. Ehhez nem is egy, hanem összesen hét hazai tételt válogattak ki.
2016. március 30. 18:43
A Törley cégcsoport tradicionális eljárással készített pezsgői, valamint egy Nyakas- és egy Kovács Nimród-bor aratott sikert a Chardonnay du Monde nemzetközi borversenyen. Franciaországban idén március 8-11. között, huszonharmadik alkalommal rendezték mg a chardonnay-ról szóló versenyt.
Közösség + bor
2016. március 23. 11:22
A 2013-as után a 2016-os évjárattal vágnak bele a lumesenek a közösségi borkészítésbe: az etyeki, a szekszárdi és a balaton-felvidéki borvidékre várják a csatlakozókat, hogy közös tőkéből, közös munkával közös bort készítsenek.
Limburg-Mád-tengely
2016. március 22. 15:23
Egyre inkább elterjedtebb a tokaji borvidéken a mádi kezdeményezésre megalkotott száraz tokajis palack használata. A brüsszeli repülőtér duty free boltjában találtunk egy rá nem kicsit hasonlító üveget, amibe egy belga pincészet töltötte le chardonnay-ját.
2016. február 25. 7:44
91 éves korában elhunyt Lakatos András, a BB megalapítója. Behozott számos világfajtát, telepített 1200 hektár szőlőt, ám párttagság hiánya miatt később eltávolították a cég vezetéséből.
Értékelés #2
2015. december 18. 11:05
A Mandiner tesztgyőztes komoly pezsgőjének készítője szerint a hazai szőlőfajták közül a furmint, a hárslevelű, az ezerjó, a királyleányka és a sárfehér versenyképes még a chardonnay-pinot noir páros mellett. Garamvári Vencel elárulta, összesen hány palack pezsgő van a pincéjében, és azt is elmondta, miért volt szükség a pezsgők névváltoztatására.
Teszt #2
2015. december 17. 19:40
Végigkóstoltuk a magyar mezőny csúcsának javát. Huszonkét palackban erjesztett és érlelt pezsgő járt a poharunkban, a fejünkben pedig egy csomó tanulság. Szeretjük a magabiztosságot, a rozépezsgőt és egyelőre még csak ismerkedünk a hazai szőlőfajták alapboraival. A Mandiner pezsgőtesztjének második része.
2015. december 14. 21:54
Egy interaktív videó segítségével körbenézhetünk Champagne-ban. Dűlők, pincejárás, városnézés, mindezt úgy, hogy valóban körbenézhetünk, merre jár épp a kamera.
2015. október 27. 8:48
Bár az időjárás keresztülhúzta néha a számításainkat, de szerencsére nagyobb gondot ez sem jelentett, nem kellett fröccsöt szüretelnünk. Rókusfalvy Pál etyeki borász értékelte a 2015-ös szüretet a Mandiner.bor felkérésére.
Somló
2015. szeptember 15. 8:21
Magnumpalackban is kaphatóak a tavaly bemutatott somlói Kreinbacher-pezsgők. A másfélliteres palackokból 500 darab készült, a tételek egy része a Bortársaságnál lesz kapható 10 ezer forint körüli áron. Megkóstoltuk, mi a különbség a sima és a magnum között.
Pécs&Co
2015. augusztus 11. 12:40
Az Alexandra-könyvesboltok tulajdonosa, Matyi Dezső egy ideje borban is utazik: a Matias-borok célja, hogy jó ár-érték aránnyal a mindennapok borai legyenek. Mivel a 2014-es évjárat a nem megfelelő alapanyag miatt fehérben biztosan kimarad, a 2013-asokkal kerültünk közelebbi kapcsolatba.
Budafok
2015. július 24. 7:00
Mi az a nyerspezsgő, ki volt Törley József, és mit lehet jól eladni külföldön? Koczuba Róbert, a Törley Pezsgőpincészet pezsgőmestere a pezsgőkészítés rejtelmeiről, valamint a budafoki cég történelméről mesélt a Madách téri Double Bubble pezsgőbárban.
A Holdra felnézek
2015. július 21. 9:04
Spontán erjedés, héjon áztatás, chardonnay-dominancia, magas, de szuper savak. Második évjáratát mutatta be nekünk az etyeki Szépvölgyön ÁT pince egyik tulajdonosa, Imre Ádám, aki a családi kötődés miatt a Kex zenekar Zöld sárga daláról elnevezett borukat is megmutatta.
2015. június 27. 17:00
Etyek Öreghegyén az Etyeki Kúria és a Bortársaság szervezésében június 27-én 17 órától a ChardonnÉj sétálóutcán hat jeles magyar – Légli, Nyakas, Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Sauska Tokaj, Villa Tolnay, Etyeki Kúria – és számos nemzetközi borászat Chardonnay borait finom falatkák kíséretében kóstolhatják az odalátogató borrajongók. A program este az Etyeki Kúria teraszán grillezéssel folytatódik, a jó hangulatról pedig a Why Not jazz-zenekar gondoskodik.
2015. április 27. 21:54
A Deé pincészet és a Colombre Band megmentették a magyar bormarketinget! Aki 250 palackot vásárol a Deé pincészet Hívogató névre keresztelt 2013-as pannonhalmi chardonnay-jából, annak a Colombre ott zenél, ahol az illető csak akarja. A pincészet videót is forgatott hozzá, nem is akármilyet!
Csobánc
2015. január 30. 12:46
Tíz éve készít bort a Villa Tolnay a Csobánc-hegyen, ennek alkalmából a 2013-as, hamarosan debütáló borokon keresztül néztünk be múltba és jövőbe. Nem lesz oka panaszra a balatoni borok kedvelőinek.
2014. december 29. 12:52
Etyek a Pincefesztiválok, Kezeslábosok után keresi a helyét. Kell egy kis megújulás és ennek több útja lehet kisebb-nagyobb összefogások, esetleg a fiatal borászok lendülete.
2014. december 5. 13:42
Miért kell idegen kézre adni az ország egyik legnagyobb hagyományú, legszebb és leginkább autentikus birtokát, ha a pincében a világ legjobbjaihoz mérhető borok pihennek?
2014. november 21. 18:52
Régen elfelejtettük már a szelídítetlen savakat, a korai szüretből és az üzemi terhelésből származó könnyed, légies borokat. A cél a világszínvonal elérése lett.
2014. október 3. 18:00
A Budavári Borfesztiválon a pincészetek mellett a borkereskedők egy része is képviselteti magát évről-évre. A főként újvilági borokkal foglalkozó WineAge is részt vett a fesztiválon, akiknél néhány chilei bort kóstoltunk meg, egy kis kaliforniai és spanyol kitérővel.
Tibi atya
2014. május 23. 7:45
A legkevésbé sem hétköznapi, hogy egy papnak Facebook-oldala legyen. Az már végképp nem az, ha emellé még bort is forgalmaz. Tibi atya ezt mind megcsinálta. A Mandiner.bor beszélt az atya ministránsaival, a bor készítőjével és kereskedőjével is. Meg is kóstoltuk az atya borát.
2014. május 11. 10:52
Nagy, félliteres űrtartalom és széles száj – a sommelier szerint ez felerősíti a bor savérzetét.
Nem Champagne
2014. március 31. 8:30
A Pro Wein remek alkalmat nyújt arra, hogy kereskedők és újságírók tömkelege előtt mutatkozzon be egy borvidék vagy egy pincészet. A franciaországi Crémant de Loire-termelők is kihasználták a lehetőséget, felkérték a francia származású német sommelier-t, Christine Balais-t, hogy tartson kóstolót a Loire-menti pezsgőkből. Ott voltunk, megírtuk.
Feljöve
2014. január 10. 9:00
Sokszor éri a villányi borokat az a kritika, hogy aránytalanul vastagok, hiányzik a részletgazdagság, a játékosság. Linbrunnék borai erre szépen rácáfolnak. 2013-as hordómintákat és forgalmi borokat kóstoltunk Kvassay Levente főborász kezei alól.
2013. december 12. 19:34
Sűrűsödik az év vége, a szokásos rendelésözön kiegészült a pince életének rekordrendelésével.
2013. december 7. 13:49
Az a helyzet, hogy a kereskedők hónapról hónapra, évjáratról évjáratra csúsztatják felfelé a borok árát, kvázi észrevétlenül.
2013. november 23. 8:27
Komoly, sűrű cucc, mégis tele van vibrálással, játékossággal, 7/10, és hát megyek, veszek még, ha van.
94 pont
2013. november 14. 18:24
Két borvidék, egy pincészet és egy premier. A Sauska Pincészet kóstolóján jártunk, ahol az mellett, hogy végigkóstolhattuk a számmal jelölt szortimentet, a világ egyik legjobbnak választott borát, a nemzetközi Decanter-díjas Cuvée 5 2009-t is megkóstolhattuk.
2013. október 14. 10:20
Milyen volt 2013 a szőlőben, milyen borokra számíthatunk az új évjáratban? A Mandiner.bor több hazai borászt is megkérdezett a témáról, a szüret folyamán reméljük, minden kiderül válaszaikból. Ezúttal Csetvei Krisztina móri borász válaszolt.
2013. október 9. 18:49
Már nem Bécs az egyetlen főváros, aminek saját borvidéke van. Londonban a középkor óta nem készítettek bort, most többen is megpróbálkoznak vele.
2013. szeptember 3. 16:54
Milyen volt 2013 a szőlőben, milyen borokra számíthatunk az új évjáratban? A Mandiner.bor több hazai borászt is megkérdezett a témáról, a szüret folyamán reméljük, minden kiderül válaszaikból. Elsőként a szeptember 7-8-i Etyeki Piknikre már lázasan készülő Rókusfalvy Pál válaszolt a Mandinernek.
2013. augusztus 17. 20:03
Természetesen léteznek megvásárlásra érdemes borok 1000 forintos fogyasztói ár alatt, néhányat most ajánlok is.
2013. július 25. 10:00
Meghívott minket az In Vino Veritas, hogy megvizsgáljunk pár bort, ami jól szerepelt az idei Vinagora borversenyen. Neszmélyi chardonnay, villányi merlot, badacsonyi szürkebarát és görögszói kékfrankos került a poharunkba.
2013. július 24. 10:51
Akárhogy is nézem, ezer forint körüli áron kevés hasonló bort találni a borvidéken.
2013. július 24. 10:00
A júniusi hűvös időjárás nem kedvezett a szőlővirágzásnak, ezért jelentős terméscsökkenést vár a Bujdosó pincészet a Balaton déli partján. A szüretet is később kezdik, mint tavaly.
2013. június 12. 19:15
Aki az elmúlt napokban a szuper- és hipermarketek boros polcai között keresgélt, minden bizonnyal meglepődött, amikor látta, hogy már nem csak pezsgőben, hanem borban is lehet kapni Törleyt. A budafoki cég három fajtára építi az új borcsaládot.
2013. május 18. 16:02
Magyarországnak egy világszínvonalú fajtája van, és ez a furmint. A furmintra és a portugieserre kellene koncentrálni.
2013. március 28. 7:00
Egyszervolt borokat kóstoltunk a VinCÉ-n: olyan tételeket, amelyek szőlőfajtájuk vagy termőhelyük miatt csak kis tételben készülnek el, vagy már nem is készülnek el többet. Mit tud a csókaszőlő? Milyen bort ad a bakator? Van-e értelme dűlőszelektált tokaji kékfrankosnak? Miért nem vált be a hárslevelű a Csobánc-hegyen? Íme hét bor és a válaszok.
2013. március 18. 7:08
Nehéz lenne magamnak megmagyarázni, miért akarnék én Chablis-t venni. Mit kapok Chablis-tól, amit másutt nem kapok meg?
2013. február 1. 9:20
Az olaszrizling a Balaton északi partján, Somlón vagy éppen Egerszóláton többet mond a termőhelyről és így nagyobb borokat is eredményez, mint a példaképként említett rajnai, chardonnay vagy akár a furmint.
2013. január 29. 11:57
A hétvégén tartották Csopakon az Olaszrizling, szerintünk elnevezésű rendezvényt, melynek keretében hazai borászok beszélgettek a fajta lehetőségeiről. Laposa Bence badacsonyi és Jásdi István csopaki borász újrafogalmazná mindazt, amit az olaszrizlingről tudunk.
2013. január 6. 18:29
»Én nem befektető vagyok, hanem annál jóval több« – érvelt Pali, aki egy személyben látja el a mintegy hathektáros birtok csaknem minden feladatát.
2012. szeptember 8. 14:01
Az Etyek-Budai Frisshez kilenc, helyben engedélyezett szőlőfajtából lehet 2-4-et felhasználni, hogy végül egy borvidékre jellemző cuvée-t kapjunk – mesélt a Vinoportnak adott interjújában Kattra Imre borász az új etyeki bortípusról.
2012. augusztus 31. 14:38
Bár a Varga pincészet már augusztus elején leszedte a csabagyöngyéjét, a szüret csak most kezdődik el úgy igazán. Szekszárdon és Villányban rozénak és vörösbornak valót szednek, Tokaj-Hegyalján a korai érésű fajtákat szüretelik.
2012. augusztus 30. 13:43
A pinot blanc-ról nem szokás beszélni, Magyarországon eleve kevesen csinálnak bort belőle, és a nagyvilágban sincs komoly híre.
2012. július 27. 8:10
A pezsgő olcsóbb követői a könnyed szórakoztatás eszközeként járhatják be a siker útját. Ez azonban – belekóstolva a hazai gyöngyös kínálatba – nem is olyan egyszerű feladat.
Teszt
2012. július 27. 7:35
Egynyári sláger vagy az új fröccs? Tizenegy magyar fehér gyöngyöző- és habzóbort forgattunk meg a pohárban, hogy kitaláljuk, miért van annyira oda a szénsavval dúsított borokért a hazai borfogyasztó közönség.
2012. július 12. 11:29
A Borászportál videóján Kielmayer Krisztián nemzetközi borakadémikus mutatja be a badacsonyi Fischer Pincészet 2008-as chardonnay-ját.
2012. június 22. 8:00
Etyeket egyre többen fedezik fel maguknak - mind a fogyasztók, mind a borba pénzt és energiát fektetni kívánó emberek részéről. Kertész Zoltán is ilyen: habzóborával és hol reduktív, hol hordós fehérboraival azt kutatja, mire képes az etyeki borvidék.
2012. június 13. 14:32
Karkó János felvidéki borász 18 hektáron gazdálkodó pincéjének két zászlósbora a chardonnay és a rajnai rizling, de foglalkozik szentlőrinccel és kékfrankossal is. A videó egy szlovák-magyar koprodukció keretében készült.
2012. június 13. 13:41
Mit lehetne azért tenni, hogy az édes borok fogyasztása növekedjen?
2012. május 11. 8:23
Chardonnay and Merlot are the poorest wines currently produced in Hungary. They offer no personality and are clearly not adapted to most of the local terroirs and climates - így számol be a Pannon Bormustra első napjáról a nemzetközi zsűri egyik tagja, Wojciech Bońkowski lengyel borszakíró. Az ő blogbejegyzéséből szemlézünk.
2012. április 26. 9:27
Mindenki borral foglalkozik, teszi mindezt megfoghatatlan könnyedséggel, egyszerűséggel és eleganciával.
U500
2012. április 20. 8:00
Hiába iszunk jó borokat, nem igazán tudjuk értékelni őket, ha nem kóstoljuk meg a legolcsóbbakat. A Mandiner.bor tíz üveg, ötszáz forint alatti, főként magyar fehérbort mért össze egymással. Vajon melyik fogyott el legelőször? Az évjárat nélküli kövidinka? A 2010-es olcsófurmint? Vagy a különböző EU-országok bora?
2012. április 14. 7:21
Egy biodinamikus burgundi chardonnay-t bontottam, az illata tökéletesen rendben volt, de a savak felborították, igyon ilyet ötezerért, akinek hét anyja van.
2012. március 26. 11:59
Megkerülhetetlen az ezerjó. Mindenhol ebbe fogunk ütközni: utca, étterem, kocsma, fürdő, játszótér. Itt minden az ezerjóról szól.
VinCE
2012. március 25. 22:28
Tizenegy hazai és tizenegy külföldi bor mérkőzött meg egymással a VinCE szakkiállítás március 23-i napján. A zsűri külföldi és hazai borszakértőkből állt, és a vakkóstolón nyolc magyar bort hoztak ki győztesnek, míg a világ borai közül csupán hármat.
Teszt
2012. március 19. 15:59
Vakkóstolón, 39 tétel közül választották ki azt a tizenegy magyar bort, ami megméretteti magát ugyanennyi nemzetközi tétellel a március 23-i VinCE borkiállítás szakmai napján. A boroknak majdnem a fele tokaj-hegyaljai, vörösborból csak három van.
2012. február 23. 11:26
Volt olyan vendég, aki azt mondta: legyen szíves, töltsön még abból az egri bikavérből. Még a maradék hajam is hullani kezdett.
Iszom
2012. február 17. 8:55
Míg a tokaji bor világszerte ismert, a bikavér csak arra volt jó, hogy mindenkiből proletárt csináljon - emlékezett vissza rendszerváltás előtti emlékeire a Common Sense Society meghívására hazánkba látogató brit filozófus, Roger Scruton az Akadémiai Kiadó által szervezett budapesti könyvbemutatóján nemrég.

összesen: 68 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 következő utolsó